Marozsán visszaesett, Fucsovics még a top 100-ban a tenisz-világranglistán

Marozsán Fábián 21 helyet rontva a 80., Fucsovics Márton pedig továbbra is a 90. a legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott tenisz-világranglistán.Marozsán azért esett vissza ennyit, mert egy éve óriási bravúrral - és két top 10-es ellenfelet búcsúztatva - negyeddöntős volt Miamiban, az idén viszont már a nyitókörben búcsúzott, így nem tudta "megvédeni" ranglistapontjait. Tovább ront a kilátásain, hogy bokaproblémák miatt visszalépett az e heti bukaresti versenytől.

Ugyancsak kényszerhelyzetben van Fucsovics, aki tavaly pályafutása második ATP-trófeáját emelhette a magasba a román fővárosban, azaz 250 pontot kell védenie.

A milliárdos tulajdonosáról - a korábbi román válogatott teniszezőről - elnevezett Tiriac Open tavaly, nyolc év külföldi rendezés után tért vissza Bukarestbe, közben Budapest is volt házigazda. Fucsovics Márton 2024-ben sorrendben Valentin Vacherot, Tallon Griekspoor, Corentin Moutet, Alejandro Tabilo és Mariano Navone legyőzésével vehette át végül Ion Tiriactól a serleget, és a tavalyi döntő szereposztása ezúttal már a második fordulóban összejöhet, mivel egy ágra került Navonéval.

A magyar klasszis salakos felkészülése nem igazán sikerült, ugyanis a spanyolországi challengerek közül Murciában a negyeddöntőig, Gironában pedig a nyolcaddöntőig jutott, mindkét alkalommal a későbbi bajnoktól - a spanyol Carlos Tabernertől, illetve horvát Marin Cilictől - kapott ki. Bukarestben Fucsovics csak címvédéssel őrizheti meg pozícióját, és még egy elvesztett döntővel is kiesne a top 100-ból. Első ellenfele az olasz Luca Nardi lesz, akivel 1/1-re áll a mérlege, mindkétszer idén Dubajban találkoztak.

Az ATP-rangsor élén változatlanul a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner áll, mögötte a német Alexander Zverev és a spanyol Carlos Alcaraz következik. A miami fináléban a 100. trófeájára hajtó Novak Djokovicot legyőző, 19 éves cseh Jakub Mensik 30 helyet javítva a 24.

A nőknél a 94.-ről a 96. helyre csúszott Bondár Anna, aki az egyedüli magyar a legjobb százban, és a héten az antalyai challengeren indul. A top 200-ban van Udvardy Panna (146.) és Gálfi Dalma (159.), a héten mindketten a spanyolországi La Bisbal d’Empordában sorra kerülő challengeren hangolnak a jövő heti, vilniusi Billie Jean King Kupa-tornára. Az Európa/Afrika I-es divízió viadalán a belga és a görög együttes lesz majd a magyar válogatott csoportellenfele.

A WTA-rangsor top 3-ában nincs változás, a fehérorosz Arina Szabalenka miami diadalával megszilárdította helyét az élen a lengyel Iga Swiatek és az amerikai Coco Gauff előtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com