Martin Gábor: hosszú és nehéz időszak elé néznek a női birkózók

Martin Gábor, a női birkózó-válogatott edzője szerint hosszú és nehéz időszak vár a versenyzőkre, mivel idén elkezdődik a kvalifikációs sorozat a 2024-es párizsi olimpiára.A szakember az MTI-nek elmondta, hogy három felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes versenyző is műtét utáni rehabilitációját tölti, így ők még hiányoznak a keretből. Közülük a legtapasztaltabb Galambos Ramóna, aki az utóbbi években sérülésekkel bajlódott, ezért az elmúlt két évben nem versenyzett. A 27 éves sportoló 2015-ben mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd egy évvel később Eb-harmadik lett az 55 kilósok között. Ezt követően súlycsoportot váltott és 2019-ben U23-as Eb-címet ünnepelhetett 57 kilogrammban. Galambos az idei első válogatót még kihagyta, de szeretne ismét bekerülni a válogatottba, és Martin Gábor szerint a májusi országos bajnokságra már jó formába kerülhet.
    

A súlycsoport tavalyi Eb-bronzérmese, a 24 éves Dollák Tamara két hónappal ezelőtt vállműtéten esett át, így ő is hosszabb kihagyásra kényszerült, s várhatóan a júliusi nemzetközi rangsorversenyen léphet majd szőnyegre az 57 kilósok között. Szintén a budapesti kontinensviadalon robbant be Nagy Bernadett, aki 76 kilóban állhatott fel a dobogó alsó fokára, de a bronzmérkőzésen egy szerencsétlen szituációban keresztszalag-sérülést szenvedett, így nem sokkal később neki is kés alá kellett feküdnie.


Az UTE birkózója már fél éve túlesett a műtéten, és az alapozást végigcsinálta a válogatottal, de egyelőre még ő sem áll készen a versenyzésre. Az U23-as és junior korosztályban is Európa-bajnok csapattársához hasonlóan a budapesti rangsorversenyt tűzte ki célul a visszatérésre. Martin Gábor elmondta, az új szövetségi kapitányt, az orosz Makszim Molonovot valamennyire már sikerült bevonniuk a munkába.
    

"Kíváncsi és lelkes, de azért még szoknia kell, hogy a magyar vagy a nyugat-európai birkózás nem teljesen klappol azzal, amit ő megszokott. Ennek ellenére segítőkész és tetszik neki a csapat, lát benne potenciális versenyzőket, és szeretne hozzátenni a magyar női birkózáshoz mind technikailag, mind taktikailag. Makszim rutinját bevetve és a kapcsolatrendszerét kihasználva azon dolgozik, hogy minél jobban sikerüljön a hazai válogatott felkészülése akár a 2024-es, akár a 2028-as olimpiára" - nyilatkozta Martin.
    

A magyar küldöttség 11 fős női csapattal utazott Zágrábba, az UWW által szervezett rangsorverseny sorozat első állomására, ahol öt junior korú versenyző is lehetőséget kap a bizonyításra és bemutatkozik a honosított, háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztalvira, akinek Molonov az edzője. A hétvégi viadal után az amerikai, a kínai, a kirgiz, a moldovai, a kazah, a litván és az észt női válogatott is Tatára látogat, ami - Martin Gábor szerint - nagyszerű felkészülési lehetőséget biztosít a magyar csapatnak az áprilisi zágrábi Európa-bajnokságra. A horvátországi kontinenstornán várhatóan hat női birkózó képviseli majd a magyar színeket.
   

A válogatott edző hangsúlyozta, hogy a szeptemberi belgrádi kvalifikációs világbajnokság az év fő versenye, de a sérült versenyzők és a súlycsoportváltások miatt csak az év második felében fog eldőlni a címeres mezek sorsa. A kvalifikációs világbajnokságra szeptember 16. és 24. között Belgrádban kerül sor, majd jövőre még egy-egy európai- és világkvalifikációs tornán szerezhetnek kvótát a versenyzők. A kvalifikációs időszak 2024 májusában zárul, az utolsó tornára pedig Magyarország is pályázik.
    

"A jó hazai közeg meg tudja dobni a versenyzőt, de ha a másik felét nézem, akkor szerintem előtte az európai viadalon könnyebb kvótát szerezni" - zárta gondolatait az esetleges hazai kvótaszerző viadalról a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) női szakágvezetője, aki az év első, szombaton rendezett versenye után előrelépésnek tartja, hogy több fiatal versenyző is "bele-bele piszkálgatott a felnőttek levesébe", ami pozitív jövőképpel kecsegtet a szakágra nézve.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com