Martinek János: sportolóként és vezetőként is kerek az életem

Pénteken lesz hatvanéves Martinek János Szöul kétszeres bajnoka, az egyedüli öttusázó, aki a sportág hagyományos ötnapos és az egynapos változatában is olimpiai dobogóra állhatott."Nem foglalkoztatnak a születésnapjaim, nem is érdekelnek. A hatvanadik miatt is csak azért vagyok morci, mert kénytelen vagyok rádöbbenni, hogy nagyon szalad az idő. Bennem úgy él, hogy nemrég lettem olimpiai bajnok, holott azóta eltelt harminchét év!" - mondta az MTI-nek Martinek János, és elárulta, hogy egyáltalán nem érzi magát hatvanévesnek.

Megfogalmazása szerint átrepült a születésnapokon, aktív sportoló korában előfordult, hogy versenyen vagy edzőtáborban töltötte a jeles napot.

"A családdal tartunk egy kisebb ünnepséget, és lesz bográcsozás a szomszédokkal, meg valami köszöntés a barátokkal is, úgyhogy csak apróbb összejövetelekre számítok. A meglepetéspartikat egyébként sem szeretem, most sem vágyom ilyenre" - tette hozzá a népszerű Jani, aki büszke arra, hogy Török Ferenc után versenyzőként és szövetségi kapitányként is olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett a sportágban.

"Öttusázó pályafutásomat 1987-től, a csapatvilágbajnoki sikertől számítom, és 1997-ben a székesfehérvári Európa-bajnokságon köszöntem el az aktív versenyzéstől.

A sporttól nem szakadtam el, mert versenybíróként tevékenykedtem hazai és nemzetközi öttusaversenyeken, majd a katonaságnál és a diáksportban is dolgoztam. 2013-ban sportigazgatóként visszakerültem a gyökerekhez, az öttusához, majd főtitkárként tevékenykedtem. 2017 februárjától junior és felnőtt férfikapitányként, majd 2023 márciusától a felnőtt női és férfiválogatott szövetségi kapitányaként jártam a versenyeket" - foglalta össze pályafutását Martinek János, akinek szerződése 2024 decemberében lejárt, és nem pályázott újra a posztra.

Rövid pihenő után azonban megint visszatért az összetett sportághoz, volt egyesületében, a Bp. Honvédban az öttusaszakosztály tanácsadójaként dolgozik, így közelről láthatja az alaposan megváltozott, lovaglás nélküli sportágat.

"Nem lehet összehasonlítani a két öttusát. A lovaglásban egy másik élőlénnyel együtt értél el valamilyen eredményt, most az akadálypályán a saját fizikai képességeid a döntőek. A gyerekek szeretik, nekünk, idősebbeknek pedig el kell fogadnunk a változást, ha ez volt a feltétele az olimpiai programban maradásnak" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy belevágna-e az akadálypálya teljesítésébe, így felelt:
"Ha tizenöt-húsz évvel fiatalabb és harminc kilóval kevesebb lennék, belevágnék. Azt hiszem, a tornászmúltam miatt menne is, mert kisgyerekként sok nyújtó- és gyűrűgyakorlatot csináltunk, szivacsgödörbe ugráltunk, no meg fára másztuk és sokat lógtunk a játszótéren" - fogalmazott.

Öttusázó pályafutásából az 1987-es világbajnokságot emelte ki elsőként, amikor társaival, Fábián Lászlóval és Mizsér Attilával az első szám, a lovaglás utáni utolsó helyről kapaszkodtak föl a dobogó tetejére.

"Iszonyatos nagy teljesítménynek tartom azt az aranyérmet, óriási lelkierő és akarat kellett hozzá" - tette hozzá.

Azzal, hogy 1996-ban Atlantában bronzérmes lett az akkor már egynapos, és csak egyéni versenyből álló öttusában, azt bizonyította, hogy 31 évesen is tudott alkalmazkodni, és felvette a versenyt a fiatalokkal.

"A kapitányként elért eredmények közül kiemelném Kasza Robi világbajnoki ezüstérmét rögtön az első évben, valamint azt, hogy Marosi Ádám 2021-ben, 36 évesen másodszor is egyéni világbajnok, valamint olimpiai hatodik helyezett tudott lenni. Az utolsó évem a sportág kimagasló éve volt: a világbajnokság hat egyéni érméből négyet elhoztunk, és nyert a férfi és női csapat is. Aztán a párizsi olimpián Gulyás Michelle győzött, Guzi Blanka pedig negyedik lett. Sportolóként és vezetőként is kerek az életem!" - jelentette ki Martinek János.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com