Márton Anita a kihagyás után is szeretne harcban lenni az aranyért

Féléves kihagyás után egyre jobb formába lendül a súlylökő Márton Anita, aki a március eleji, glasgow-i fedettpályás Európa-bajnokságon kétszeres címvédőként szeretne ismét harcban lenni az aranyéremért.Az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok békéscsabai atléta az M1 aktuális csatornán szerdán reggel elárulta, combizomsérülése után nem volt egyszerű a visszatérés, de aztán versenyről versenyre sikerült egyre jobban teljesítenie.

    
"Novemberben kezdtük meg az alapozást és januárban kezdtünk el lökni. Nagyon nehezen indult, hogy visszarázódjak, hogy visszajöjjenek a mozdulatok" - mondta a sportoló, aki visszatérése óta három hazai és két nemzetközi viadalon állt dobókörbe, és a január 19-i 17,22 méter után a múlt hétvégén már 18,64 métert ért el.
    

"Ez a fejlődés meg van tervezve, mint ahogy minden világverseny előtt. Ahogy közelítünk a versenyhez, Anita formája úgy emelkedik, és reméljük, hogy az Európa-bajnokságon ki fog csúcsosodni" - nyilatkozott a mester, Eperjesi László. Az Eb-ig még két és fél hét van hátra, s a szakember szerint ott egyáltalán nem elképzelhetetlen egy 19 méteres vagy afeletti eredmény.
   

"Ha megnézzük az elmúlt hónap fejlődési görbéjét, akkor ez reális. Most elkezdjük +felgyengíteni a munkát+, és akkor még emelkedni fog a formája" - tette hozzá. Az Eb előtt még a jövő héten, Düsseldorfban is indul Márton Anita. Szerinte a mezőnyre most megint jellemző, hogy nagyon közel vannak egymáshoz, így az Eb-n is szoros versenyre számít.
   

"Szeretnék most is megküzdeni az aranyért, bár nem lesz egyszerű. Szerintem 19 méter feletti eredmény kell majd az éremhez és 19,50 körüli a győzelemhez" - jelentette ki a 2015-ös prágai és a 2017-es belgrádi fedett kontinensviadal bajnoka. Eperjesi úgy véli: 19,35-19,40 körüli dobás már aranyérmet érhet.
    

Az év fő versenyére, a világbajnokságra a szokottnál később, szeptember végén-október elején kerül sor Dohában, ezzel kapcsolatban Márton Anita úgy fogalmazott: a verseny más felkészülést igény majd, de "Laci bácsi" már dolgozik ezen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com