Márton Anita és Halász Bence győzelmi esélye

A súlylökő Márton Anita és a kalapácsvető Halász Bence is győzelmi esélyekkel indul a hétvégén a szlovákiai Somorján sorra kerülő téli dobó Európa Kupán, amelyen 38 ország 329 atlétája vesz részt.A glasgow-i fedettpályás Európa-bajnokságon bronzérmes Márton Anita tavaly megnyerte a dobó EK-t 19,12 méteres eredménnyel Aljona Dubickaja előtt. Vasárnap is a fehérorosz tűnik a legnagyobb riválisának a mezőnyben. A magyar atlétika első világbajnoka féléves sérülés után idén tért vissza, s versenyről versenyre javulva a fedett Eb-n 19 métert ért el.

    
A tavalyi szabadtéri Eb-n bronzérmes Halász Bence szombaton a 23 éven aluliak között indul Somorján, szintén címvédőként. Az elmúlt évben nagy fölénnyel győzött, 74,83 méterrel lett első, több mint három métert vert a másodikra. A 21 éves szombathelyi dobó idén még indul a júliusi utánpótlás Eb-n, amelyet két éve megnyert.
    

Eredetileg mind a 16 számban volt magyar induló - ami a csapatértékelés szempontjából is fontos -, de Kámán Bálint, a magyar szövetség sportigazgatója jelezte, hogy vírusos megbetegedés miatt Hudi Ákos, Szikszai Róbert, Szilágyi Réka, Németh Zsanett és Rába Dániel nem utazik. Márton Anita és Halász Bence diszkoszvetésben is dobókörbe lép.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com