Márton Anita indulni szeretne a 2023-as budapesti atlétikai vb-n

A gyermeke januári születése után már edzésbe állt Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő indulni szeretne a 2023-as budapesti szabadtéri atlétikai világbajnokságon.A fedett pályás világ- és Európa-bajnok dobóatléta a magyar szövetség honlapjának árulta el, hogy csatlakozott a hazai vb-re készülő versenyzők számára kiírt Kiemelt Atlétikai Programhoz.

   
"Amikor tavaly ősszel elindult a program, akkor még a várandóságom közepén voltam, nem láttam, hogyan fog alakulni a jövő" - nyilatkozta a 32 éves atléta. - "A kislányunk érkezése után két hónappal már kialakult az életritmusunk. Egyelőre úgy tűnik, minden jól alakul. Jeleztem a Magyar Atlétikai Szövetség számára, hogy szeretnék belépni a Kiemelt Atlétikai Programba, és a 2023-as világbajnokságra felkészülni. Jó lesz visszakerülni ebbe a körforgásba."
    

A szabadtéren világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlylökőt, mint mondta, nagyon motiválja, hogy hazai vb-n léphetne dobókörbe, s úgy véli, addig sok nemzetközi versenyen lesz lehetősége megfelelően felkészülni a viadalra. "A 2023-as budapesti világbajnokság szupernek ígérkezik, a Gyulai István Memorialon már volt lehetőségem hazai pályán versenyezni, ezt az élményt semmi mással nem lehet összehasonlítani" - jegyezte meg a dobó.
    

Márton Anita a hét elején a M4 Sportnak beszélt arról, hogy már márciusban megkezdte óvatosan az erőnléti edzéseket és Húsvét után már egyre komolyabb munkát fog végezni napi két tréninggel. A tervek szerint április közepén fog először lökni, április végére pedig terveznek egy edzőtábort. A visszatérésre a júniusi országos bajnokságon kerülhet sor, ahol már 18 méter körül szeretne dobni, majd még több más viadalt is tervez a tokiói olimpia előtt, melyre csak akkor utazik el, ha reális esélyét érzi a döntőbe jutásra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com