Második győzelmükre hajtanak a női pólósok

Második mérkőzésén a második győzelmére hajt a riói olimpia csütörtöki versenynapján a magyar női vízilabda-válogatott. Az evezősprogram átalakítása miatt ezen a napon az eredetileg tervezett 19 helyett 21 számban osztanak majd érmeket.

Az Európa-bajnok magyar női pólócsapat a keddi nyitófordulóban 13-11-re bizonyult jobbnak a kínaiaknál, ezúttal pedig a spanyolok ellen játszik majd a B csoport második fordulójában.

rio 2016

A cselgáncstornán a 78 kilós Joó Abigél és a 100 kilós Cirjenics Miklós lesz érdekelt magyar részről, a sportlövőközpontban pedig a női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számot rendezik a légpuskában korábban 22. Miskolczi Julianna részvételével.

Ha az időjárás engedi, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes csütörtökön befejezi szereplését, a magyar evezősduó a B döntőben száll majd vízre, ahol a 7-12. helyért küzdenek a résztvevők.

Ők befejezik, a tollaslabdázó Sárosi Laura pedig elkezdi a versenyzést: első csoportellenfele a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla V. Sindhu lesz a Riocentro 4-es pavilonjában.

A vitorlázóknál a két szörfös, Cholnoky Sára és Gádorfalvi Áron, valamint a Finndingiben versenyző Berecz Zsombor száll vízre a hatodik versenynapon.

Az úszó előfutamok során ezúttal Takács Krisztián (50 m gyors), Risztov Éva és Kapás Boglárka (800 m gyors), Cseh László és Pulai Bence (100 m pillangó), valamint György Réka és a Rióban már három aranyéremnél tartó Hosszú Katinka (200 m hát) lesz érdekelt magyar részről.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com