Matt White: az UCI-nek jobban kell figyelnie a kínai húsokra

Matt White, a GreenEdge csapat sportigazgatója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a jövőben jobban kell figyelnie a kínai húsokra, miután a szezon második felében két olyan versenyző is klenbuterollal akadt fenn a doppingvizsgálaton, aki a távol-keleti országban szerepelt.

letöltésA Cyclingnews című szaklap által idézett White szerint ha az UCI változatlanul visz Kínába viadalokat WorldTour-csapatoknak, garantálnia kell, hogy a versenyzők ne kaphassanak fertőzött húsokat.

A hónap elején a háromszoros világbajnok, olimpiai harmadik ausztrál Michael Rogers, valamint a belga Jonathan Breyne szervezetében mutattak ki klenbuterolt. Előbbi tagadja, hogy csalt volna, és szennyezett kínai élelmiszerrel magyarázza doppingvétségét. Mindkettőjük versenyengedélyét felfüggesztette az UCI.

Korábban a kétszeres Tour de France-bajnok spanyol Alberto Contador ugyancsak szennyezett hússal indokolta pozitív klenbuteroltesztjét, de védekezését nem fogadták el, hanem megfosztották 2010-es Tour-győzelmétől, és két évre eltiltották.

Ellenkező eredménnyel zárult a mexikói labdarúgók vagy Dimitrij Ovtcharov ügye: 2011 júniusában az Arany Kupán a mexikói válogatott öt játékosánál bukkantak klenbuterolra, de a második, úgynevezett B próba már nem mutatott ki tiltott szert. A játékosok elmondása szerint fertőzött étellel kerülhetett szervezetükbe a szer, és mivel a későbbi elemzések ezt alátámasztották, felmentették őket.

Dimitrij Ovtcharov német válogatott asztaliteniszező a China Openről visszatérve, 2010 augusztusában bukott meg a doppingvizsgálaton, de felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.

A klenbuterolt többek között Kínában arra használják, hogy az állatok húsának tömegét növeljék vele.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com