Megemlékezés Fenyvesi Csaba születésének 75. évfordulóján

A Nemzeti Örökség Intézetének szervezésében péntek délután a Farkasréti temetőben megemlékezést tartottak a 2015-ben elhunyt háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó Fenyvesi Csaba születésének 75. évfordulója alkalmából.A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a vívótársadalom képviselői, családtagok, barátok a méltatások előtt a sírnál hangfelvételről meghallgatták Fenyvesi Csaba rákkutató orvos-sportoló szavait arról, miként egyeztethető össze az orvoslás és a sport.

   
"A vívók sikerei meghatározóak a magyar sport történetében, ők szerezték a legtöbb olimpiai aranyérmet" - emlékeztetett rá azután Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet főigazgatója. Hangsúlyozta: az eltemetett olimpiai bajnokok sírjai védettek, a Nemzeti Sírkert részei, s megemlítette, hogy csak a Farkas réti temetőben 16 olimpiai bajnok vívó nyugszik. - "A Nemzeti Örökség Intézetének feladata az olimpiai bajnokok síremlékének gondozása, ápolása" - tette hozzá.
    

Kamuti Jenő, a vívószövetség általános alelnöke néhány személyes emléket idézett fel Fenyvesi Csabáról, a gyerekkori közös játékoktól kezdve a MÁV Kórház sebészetén orvosként eltöltött időszakig. "Csaba úgy harcolt a betegekért, mint a páston a győzelemért. Sikerre születtet, mindig nyerni akart, csak a betegségét nem tudta legyőzni" - mondta.
   

Kulcsár Krisztián MOB-elnök ismertette Fenyvesi Csaba pályafutását, kiemelte hűségét klubjához, a BVSC-hez. "A MOB-ban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok ápolására, rendszeresen megemlékezünk nagy bajnokainkról" - mondta. A nagyszerű párbajtőröző az 1968-as mexikóvárosi olimpián még "csak" a csapatot segítette a győzelemhez, de négy évvel később, Münchenben már duplázott. Tiszteletet parancsoló pályafutását a világbajnokságokon nyert három arany-, két ezüst- és három bronzérem is fémjelzi. 2015. november 3-án rövid lefolyású, súlyos betegségben, 72 éves korában hunyt el.
    

Az emlékező beszédek elhangzása után a jelenlévők - köztük az olimpiai bajnok csapattársak nevében Schmitt Pál - virágokat, koszorúkat helyeztek el a síron.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com