Meghalt a 86 éves maratoni futó a verseny után

Joy Johnson, a 43. New York-i maraton legidősebb futója a verseny befejezése utáni napon meghalt.

JOYJohnsonA hölgy 25. alkalommal futotta le a világ egyik leghíresebb maratoni futóversenyét. A 32. kilométernél tartott, amikor megbotlott, és elesett. A fejét ütötte be, de elutasította a mentők segítségét, s azt, hogy kórházba szállítsák. Tovább folytatta a versenyt egy gyors kötéssel vérző fejét.

Joy Johnson pontosan olyan volt, amilyen a neve: örömöt és pozitív energiát sugárzott, mindenki szerette, és neki is volt mindenkihez egy jó szava. Az özvegy korábban tornatanárként dolgozott a kaliforniai San Joséban. Minnesotában egy tejtermeléssel foglalkozó farmon nőtt fel.

Futni 59 éves korában kezdett. Először egészségügyi okokból gyalogolni kezdett, majd fokozta a tempót és kocogott. Ezt a 10 kilométeres futások követték, amikor egy barátja javasolta, hogy induljanak a maratoni versenyen. Átlagosan évente három maratoni versenyt teljesített, mindenhova futva közlekedett, ahova csak lehetett. Hetente 40-80 kilométert futott. A versenyeken kapott pólókból pedig takarókat készített.Joy-Johnson

Az idei New York maratont - ami egyik kedvenc versenye volt - 7 óra 57 perc alatt teljesítette. Beérkezésekor hatalmas tömeg ünnepelte.

Az is hagyománynak számított nála, hogy a verseny után nyilatkozatot adott a "Today" amerikai lap riporterének, Al Rokernek. Idén sem volt ez másképp. Az interjú után az őt a versenyre elkísérő nővérének azt mondta, hogy fáradt és fázik. Visszavonultak pihenni Roosevelt Hotelbeli szobájukba, ahol Joy elaludt és soha nem ébredt fel. "Úgy halt meg, ahogy mindig is szeretett volna" - mondta egy futó barátja. Az volt a terve, hogy addig fut, amíg össze nem esik. Talán ez a tudat nyújt némi vigaszt családjának.

Élete legjobb eredményét 1999-ben futotta, 3 óra 55 perc 30 másodpercet. Ezt követően, ahogy idősödött, egyre több idő kellett a táv teljesítéséhez. Csak a sebessége hagyott alább, a lelkesedése nem.

"Amikor először haladtam át a célvonalon a Central Parkban, tudtam, hogy ez az, amit életem végéig csinálni akarok" - nyilatkozta még évekkel ezelőtt Joy Johnson.

www.today.com

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com