Megismételné hat évvel korábbi sikerét a Ferencváros

Szerda este a Ludogorec otthonában lép pályára a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, a magyar bajnok hat évvel korábban sikerrel vette a bolgár csapat elleni párharcot.A két együttes a 2019/20-as idényben már játszott egymással, nem is egyszer. A BL-selejtező első fordulójában a Ferencváros 2-1-es előnnyel várta a razgradi visszavágót, amelyen 3-2-re nyert, így kettős győzelemmel jutott tovább. Később átkerült az Európa-liga csoportkörébe, amelyben újra összekerült a bolgár bajnokkal.

A második számú európai kupasorozatban már nem tudta megismételni három hónappal korábbi teljesítményét, mivel a Groupama Arénában a Ludogorec 3-0-ra győzött, Bulgáriában pedig 1-1-es döntetlen született.

A csoportból végül az Espanyol mellett a Ludogorec jutott tovább, a Ferencváros a harmadik helyen végzett, azaz véget ért számára az európai kupaszereplés.

A mostani idényben Robbie Keane vezetőedző együttese a második körből az örmény FC Noah ellen kettős győzelemmel jutott tovább, de az idegenbeli 2-1-es siker után saját közönsége előtt a vártnál nehezebben nyert. A zöld-fehérek háromszor is vezetést szereztek, de a vendégek háromszor egyenlítettek, végül Varga Barnabás a 74. percben negyedszer is előnyhöz juttatta csapatát, amely később már nem engedte ki kezéből a győzelmet.

A bajnokságban az MTK Budapest elleni 1-1-es döntetlen után az újonc Kazincbarcika nem okozott gondot a magyar bajnoknak, amely 3-0-s sikerrel könnyedén gyűjtötte be a három pontot, azaz önbizalommal várhatja a razgradi találkozót.

A Ludogorec is megszenvedett a továbbjutásért a BL-selejtező második fordulójában. A horvát Rijeka otthonában elért gól nélküli döntetlen után hazai pályán ugyan vezetést szerzett, de az ellenfél egyenlített, a hosszabbításban aztán a kettős emberelőnyben futballozó bolgárok szereztek még két gólt, így 3-1-es összesítéssel léptek tovább. A bajnokságban eddig magabiztos a 14-szeres bajnok razgradi csapat, mivel a Szeptemvri Szófiát 5-0-ra, a Botev Vratsát 1-0-ra, míg szombaton az FK Dobrudzsát 2-1-re verte.

A szerdai mérkőzésen Dibusz Dénes századik nemzetközi kupamérkőzését játszhatja a Ferencvárosban, de ami igazán jó hír zöld-fehérek ír trénerének, hogy Ibrahim Cissé újra bevethető lesz, miután a belső védő letöltötte egymeccses eltiltását. A továbbjutó a Qarabag és a Skendija párharcának győztesével találkozik a főtáblára jutásért, míg az alulmaradó együttes ugyancsak az azeri vagy az északmacedón gárdával csap össze az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében.

A Razgradban 19.30-kor kezdődő szerdai mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. A visszavágót jövő kedden a Groupama Arénában rendezik 20.15-től.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com