Megjelent az Újpesti sportkrónika első kötete

Az egyik legsikeresebb magyar sportklub, az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet (UTE) első aranykorát, az 1950 és 1964 közötti időszakot mutatja be a Csapó Zoltán, Laszip Gábor szerzőpáros által jegyzett Újpesti sportkrónika első kötete.A kiadvány első része a megalapítás 135. és a Dózsa megalakulásának 70. évfordulója előtt tiszteleg, a célja pedig, hogy emléket állítson a lila-fehér klub egyik legsikeresebb korszakának. A mű évenkénti szakaszokban dolgozza fel az egyesület történetét, korabeli újságcikkek és interjúk segítségével vázolja fel az időszak hátterét, havi bontásban mutatja be a pályákon történteket, majd felsorolja a legnagyobb nemzetközi eredményeket elért versenyzők, valamint a magyar bajnokságok és kupák újpesti győzteseinek névsorát.

    
A több mint 500 oldalas, fotókkal illusztrált kötetben a klub történetét történelmi események, valamint a magyar sporttörténelem szempontjából is megvizsgálták a szerzők. Laszip Gábor sporttörténész az MTI-nek elmondta, hogy a gyűjtőmunka több évig tartott, a megírás tíz hónapot vett igénybe. A krónikának lesz folytatása, a tervek szerint jövőre - amikor 30 éve lesz annak, hogy ismét UTE lett az Újpesti Dózsából - jelenik meg az 1965 és 1976 közötti időszakot feldolgozó második, és az 1977 és 1991 közötti évekről szóló harmadik kötet.
    

A könyv 5900 forintos áron kapható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com