Megkezdődött a magyar formaruhák kiosztása

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombat reggel megkezdte a formaruhák kiosztását riói játékokra utazó sportolóknak a Syma Csarnokban.mobSiklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy reggel 8 óra óta tart a ruhaosztás, a Szegeden készülő kajakos olimpiai bajnok, Janics Natasa azonban soron kívül, már pénteken átvehette öltözékét.

"Az elsők között érkezett ma a hétpróbázó Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi, a vívó Szász Emese, az öttusázó Marosi Ádám, Demeter Bence, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia, az úszó Kis Gergő, Szilágyi Liliána és Bernek Péter, a kalapácsvető Pars Krisztián, a sportlövő Péni István, az asztaliteniszező Lovas Petra, a maratonista Erdélyi Zsófia és a szörfös Gádorfalvi Áron" - sorolta Siklós Erik, hozzátéve, július 15-ig összesen mintegy 300-an kapnak ruhát a budapesti helyszínen, a csaknem 160 sportoló pedig prioritást élvez az első nyolc napban.

A kommunikációs igazgató kitért arra, hogy a férfi kajaknégyes összetétele csak július 14-én dől el, de a MOB felkészült erre a helyzetre is. Az olimpiai éremátadásnál használatos, úgynevezett pódiumruhákat a sportolók csak felpróbálják a Syma Csarnokban, de ezeket a MOB külön szállítja el majd Brazíliába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com