Megkezdte a csúcstámadást Lengyel Ferenc a Manaszlun

Megkezdte szerdán a csúcstámadást a Manaszlun Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó pedig a kedvező időjárásra vár, hogy elindulhasson a Dhaulagiri meghódítására - közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.Lengyel Ferenc a világ nyolcadik, Varga Csaba pedig a hetedik legmagasabb csúcsára indult. Szeptember 13-án Lengyel Ferenc már a 8163 méter magas Manaszlu alaptáborában volt és egy nappal később Varga Csaba is megérkezett a 8167 méter magas Dhaulagiri alaptáborába.

    
Lengyel Ferenc szeptember 20-án indult második akklimatizációs körére, a hegyen lévő mászók közül elsőként jutott 7000 méteres magasságba. Az alaptáborba hétfőn ért vissza, szerdán pedig megindította a csúcstámadást, így a szokásos három-négy nap pihenő helyett mindössze egy napot töltött regenerációval - olvasható a közleményben.
    

Döntésének oka, hogy az előrejelzések szerint a mostani kedvező időjárás után a Manaszlun visszatér a csapadékos időjárás, ami eddig is megnehezítette a hegymászók haladását. A közlemény idézi a hegymászót, aki elmondta: úgy érzi, van még tartaléka a csúcsmászáshoz, azonban az esélyek nem túl kedvezőek. "Kevés időm volt pihenni, ráadásul ezt a rövid időt is megkeserítette, hogy az utolsó mászás során csúnyán megégett az ajkam, így még aludni is alig tudtam, ilyen magasságban pedig nagyon lassan gyógyulnak a sérülések" - hangsúlyozta.
    

A Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, Varga Csaba is befejezte az akklimatizációját a Dhaulagirin. A közlemény szerint Varga Csaba mindössze egy körből oldotta meg az akklimatizációt és kedvező időjárás esetén pár nap pihenő után ő is elindulhat a csúcsra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com