Megkezdte az érdemi felkészülést a női vízilabda-válogatott
Szerdán a Margitszigeten megkezdte a felkészülést a hazai rendezésű világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott.A tokiói olimpián történelmi bronzot szerzett együttes a múlt héten már Székelyföldön edzőtáborozott, az erdélyi látogatás azonban még csak a lelki feltöltődésről, a csapategység erősítéséről szólt. "Tartalmas, eseménydús hét volt, de a felkészülés lényegi része ma kezdődik" - nyilatkozta a közmédiának Bíró Attila szövetségi kapitány, aki hozzátette, mostantól kezdve három és fél héten keresztül a margitszigeti Széchy Uszodában napi két edzése lesz a csapatnak, a tréningek között pedig szárazföldi és mentális gyakorlatok is szerepelnek majd a programban.
A szakember elmondta, június 6-tól Veszprémben az ausztrálokkal gyakorol közösen pár napot a csapat, ezt követően pedig Szegeden az olimpiai és világbajnok amerikaiakkal edz. Hozzátette, mivel hivatalos meccseket nem játszik már a gárda, így ezeken a tréningeken kell kiharcolnia a játékosoknak a helyüket a keretben. Arra a kérdésre, hogy milyen állapotban vannak a játékosok, a kapitány elmondta, egyelőre felesleges és nem is nagyon lehet ezt megítélni, hiszen a bajnokság zárultával pihenésből érkeztek. Jelezte, ugyanakkor a Székelykő túrát másfél óra alatt teljesítette a csapat - ez egy átlagos turistának két órába telik.
A szakember megjegyezte, a hazai világbajnokság az egyik legfontosabb állomása a 2024-es párizsi olimpiával végződő ciklusnak. Hozzátette, reményei szerint a tokiói bronzérmesek ezúttal is vezérek lesznek, de szeretne beépíteni egy-két fiatalt, akik olyan lendületet, frissességet adhatnak a csapatnak, aminek köszönhetően ott lehet majd a végjátékban a világbajnokságon.
A vizes világbajnokságon a vízilabdatorna június 20-án kezdődik, a magyar női válogatott az olaszokkal, a kanadaiakkal és a kolumbiaiakkal találkozik a csoportküzdelmek során.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások