Megnyerte első csoportmeccsét a teqballos vegyes páros

Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Sima győzelemmel kezdett Vasas Lea és Katz Balázs vegyes párosban az Európa Játékok férfi teqballversenyében.A pénteki program első mérkőzése volt a krakkói főtéren kialakított teqballközpont központi pályáján a magyar duó és a Mara D'Alessandro, Johnny Lombardi olasz kettős mérkőzése. Szép, napos időben, 24 fokban kezdődött a meccs, melyen a magyarok 3-0-val kezdtek, majd 8-4-re is vezettek.


Ezt követően magyar szervánál az olaszok felzárkóztak, aztán olasz adogatásnál három magyar pont jött össze, az utolsó viszont nem, mert Katz Balázs az asztal mellé rúgta a labdát. A magyarok következtek, de mindjárt az első szervánál jól szelídítették meg a visszajövő labdát, és megszerezték a játszmaelőnyhöz szükséges pontot.
    

A második szett 5-0-val indult, majd ugyanilyen simán folytatódott, és az olasz kettős hibájával ért véget. Vasas Lea tavaly novemberben, Nürnbergben világbajnok volt ebben a számban Bakó Ádámmal. Vegyes párosban négy csoportban 16 páros szerepel, mindegyik kvartettből az első kettő jut a negyeddöntőbe. A labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított, magyar fejlesztésű fiatal sportág EJ-versenyei Európa-bajnoki küzdelmek is egyben.


    Eredmény:
    vegyes páros, A csoport:
Vasas Lea, Katz Balázs-Mara D'Alessandro, Johnny Lombardi (olasz) 2-0 (9, 3)


    A további program:
    A csoport:
Vasas Lea, Katz Balázs - Laura-Maria Mereuta, Dumitru Munteanu (moldovai) 11.10
Vasas Lea, Katz Balázs-Nina Steinbauer, Daniel Neuhold (osztrák) 12.20

    negyeddöntő 14.00
    elődöntő 15.20
    bronzmérkőzés 16.40
    döntő 17.20


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com