Megszerezte első győzelmét a magyar férfiválogatott
A magyar férfi curlingválogatott megszerezte első győzelmét a finnországi Európa-bajnokság B divíziójában.
A viadal eredményközlője alapján a Fóti Balázs, Ézsöl Gábor, Deák György, Varga Balázs összeállítású, eddig nyeretlen együttes - amelyből ezúttal Szabad Tamás maradt ki - az 1/2-es győzelmi mutatóval álló holland csapat ellen lépett jégre kedden, s annak ellenére is izgulnia kellett, hogy öt end után 4-1-re, a nyolcadik felvonás után pedig 6-3-ra vezetett.
A kilencedik etapot ugyanis a hollandok 3-0-ra megnyerték, de az utolsó játékrész 2-0-val a magyaroké lett, akik ezzel 8-6-ra nyertek. Az 1/3-as mutatóval ötödik magyar válogatott szerdán 11 órától a belgákkal (5/0), majd 19 órától a spanyolokkal (3/1) csap össze. A két nyolcas csoportból az elsők közvetlenül az elődöntőbe kerülnek, míg a második és a harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással. Az A divízióba az első kettő kerül majd fel.
A 2/2-es mérleggel ötödik női együttes 13 órától a házigazda finnekkel mérkőzik.
(Forrás: MTI)
A viadal eredményközlője alapján a Fóti Balázs, Ézsöl Gábor, Deák György, Varga Balázs összeállítású, eddig nyeretlen együttes - amelyből ezúttal Szabad Tamás maradt ki - az 1/2-es győzelmi mutatóval álló holland csapat ellen lépett jégre kedden, s annak ellenére is izgulnia kellett, hogy öt end után 4-1-re, a nyolcadik felvonás után pedig 6-3-ra vezetett.A kilencedik etapot ugyanis a hollandok 3-0-ra megnyerték, de az utolsó játékrész 2-0-val a magyaroké lett, akik ezzel 8-6-ra nyertek. Az 1/3-as mutatóval ötödik magyar válogatott szerdán 11 órától a belgákkal (5/0), majd 19 órától a spanyolokkal (3/1) csap össze. A két nyolcas csoportból az elsők közvetlenül az elődöntőbe kerülnek, míg a második és a harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással. Az A divízióba az első kettő kerül majd fel.
A 2/2-es mérleggel ötödik női együttes 13 órától a házigazda finnekkel mérkőzik.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások