Megújulva nyitja meg kapuit az eplényi síközpont

Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit a síelést és a hódeszkázást kedvelők előtt az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.A Bakonyban található sportközpont csütörtöki bemutatóján elhangzott, hogy tavaly 73 ezer látogató kereste fel a létesítményt, amelyben óránként 60 köbméter előállítására képes 50 hóágyú dolgozik, hogy megfelelő időjárás esetén lehetőséget biztosítsanak a havas sportok űzésére. A tavalyi szezonban 116 hóbiztos nap volt a helyszínen, ahol csaknem 8 kilométer hosszú pályarendszer és 16 különféle útvonal áll a síleni vágyók rendelkezésére.
    

A téli sí- és hódeszka-idény után tavasztól a kerékpárosok számára kínál programlehetőségeket az eplényi létesítmény, amelybe mostantól a digitális fejlesztéseknek köszönhetően gyorsabban, készpénzmentesen lehet bejutni. "Kialakítunk egy állandó downhill pályát az extrém kerékpársport kedvelőinek, és folyamatos kerékpártúrákat szervezünk majd szakképzett túravezetők irányításával.


A Sport43 ingyenes kezdeményezéssel összefogva az iskolás csoportokat idén sem hagyjuk ki a legjobb programokból, eddig csaknem 30 ezer gyerek tartott már velünk. A nonprofit eseménysorozat keretén belül tematikus osztálykirándulásokat szervezünk nekik, libegőzéssel, túrázással, télen pedig térítésmentes síelési és snowboardozási lehetőséggel" - mondta Boós Imola, a Síaréna Vibe Park marketingvezetője.
   

"Ez a létesítmény egy üde színfolt a Bakonyban, hiszen remek atmoszférával rendelkezik és számtalan lehetőséget rejt magában az év minden időszakában, ezért ide akár családosan, akár baráti társaságban, de még egyedül is érdemes ellátogatni" - jelentette ki Paksi Piroska, a Síaréna Vibe Park ügyvezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com