Megvan a végleges magyar kajak-kenu csapat

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn délelőtt elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel véglegesen összeállt az augusztus 5-én kezdődő olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat: 15+3 versenyző utazik, s a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.

Az MKKSZ honlapja emlékeztet, hogy a válogatott a négy évvel ezelőtti, londoni játékokon 13 versenyzővel szerepelt, de a magyarok akkor három számban nem indultak.

rio 2016

Az ötkarikás csapat idén 15 sportolóból és három tartalék versenyzőből áll.

"Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom az, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat" - mondta Storcz Botond vezetőedző.

A múlt csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, míg 1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin duó szállhat vízre.

K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú versenyzőjének megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint indulhat az olimpián.
Az elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy női kajakban Kárász Anna, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás lesz tartalék Rióban.

A női kajak, illetve a férfi kenu szakág csapatát már korábban kihirdették - férfi kajakban azért is volt szükség az indulók személyének újragondolására, mert a hazai válogatót két számban is megnyerő Dombvári Bence júniusban fennakadt a doppingellenőrzésen. Ő eredetileg 1000 méter egyesben és Hufnágellel párosban indult volna.

A riói magyar csapat:
férfiak:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
C-1 200 m: Hajdu Jonatán
C-1 1000 m: Vasbányai Henrik
C-2 1000 m: Vasbányai, Mike Róbert
nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina
K-1 200 m: Douchev-Janics Natasa

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com