Méltó módon képviselné a magyar röplabdát a MÁV Előre Foxconn
Szeretnénk méltó módon képviselni a magyar férfi röplabdát a Bajnokok Ligájában, ami nagy felelősség, ám ezért dolgozunk nap mint nap – hangsúlyozta a székesfehérvári MÁV Előre Foxconn argentin vezetőedzője a spanyol Gaugas Las Palmas elleni októberi selejtezőről tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Omar Pelillo szerint a klub történetének legnagyobb kihívása elé néz, amikor októberben megkezdi a BL-selejtezőt. Bízik a fiúkban, akik keményen dolgoznak és érzik a páros mérkőzés súlyát – tette hozzá.
A tréner kiemelte, hogy nagyon nehéz ellenféllel kell felvenniük a küzdelmet, mert nagy nemzetközi rutinnal rendelkezik és erős játékosok alkotják. Ettől függetlenül nincs más céljuk, mint legyőzni őket – mondta.
A MÁV Előre október 21-én, hazai pályán, a MET Arénában kezdi meg a szereplését a Bajnokok Ligájában. Ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester a csarnok multifunkciós jellegét hangoztatta, hiszen a jégkorong mellett a tekevilágbajnokságnak is otthont adott és ezúttal a röplabdázók fogják birtokba venni.
Kovács Krisztián ügyvezető arról beszélt, hogy a legutóbbi két szezon nemzetközi kupamérkőzéseit Tatabányán játszották, ami után "jó lesz végre itthon játszani". Jelezte, a bajnok és kupagyőztes csapat kerete szinte teljesen egyben maradt, mindössze Fazekas Balázs és Sebestyén Márton távozott, ugyanakkor három válogatott játékos, Kecskeméti Bálint, Varga Péter és Ambrus Bence érkezett.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy október 16-án kezdik építeni a jégre a röplabdapályát, amelyhez a speciális altalaj a Tüskecsarnokból, az európai szövetség által megkövetelt pályaborítás pedig a magyar szövetségtől érkezik. A fehérvári alakulatnak két-három napja lesz, hogy eddzen és belakja ideiglenes otthonát.
Redjo Koci csapatkapitány és a magyar válogatott Eke Péter is azt mondta, hogy első alkalommal léphetnek pályára a BL-ben, ami nagy kihívás lesz a csapat számára. Mint hangsúlyozták, az együttes felkészült a feladatra, igyekeznek felvenni a versenyt a legjobbakkal is és bizonyítani, megtörtént a szintlépés a magyar röplabdában.
A kontinens legrangosabb klubversenyének 2025/26-os megmérettetésére összesen 31 csapat nevezett, 21 országból. A bajnok MÁV Előre története során először szerepel majd a BL-ben, amelynek selejtezőjéből két együttes jut fel a húszcsapatos főtáblára.
A 14 klubot felvonultató, háromkörös kvalifikációban a magyar csapatnak elsőként a spanyol Gaugas Las Palmason kell túljutnia. Ha a magyar bajnoki címvédő elveszíti a párharcot, a CEV Kupában a német Helios Grizzlys Giesen ellen léphet pályára, és idegenben kezd.
(Forrás: MTI)
Omar Pelillo szerint a klub történetének legnagyobb kihívása elé néz, amikor októberben megkezdi a BL-selejtezőt. Bízik a fiúkban, akik keményen dolgoznak és érzik a páros mérkőzés súlyát – tette hozzá.A tréner kiemelte, hogy nagyon nehéz ellenféllel kell felvenniük a küzdelmet, mert nagy nemzetközi rutinnal rendelkezik és erős játékosok alkotják. Ettől függetlenül nincs más céljuk, mint legyőzni őket – mondta.

Hozzászólások