Mérföldkőnek tekintik Iváncsik Tamás leigazolását az Elverum kézilabdaklubnál

Mérföldkőnek tekintik Iváncsik Tamás négy évvel ezelőtti leigazolását a norvég Elverum kézilabdaklubnál.A norvég bajnokcsapat honlapja úgy fogalmaz: a legkiválóbb játékosok, az igazi profik közül a magyar jobbszélső az elsők között próbált szerencsét Elverumban, és ez döntő pillanat volt azon az úton, amely a klub jelenlegi helyzetéhez, elismertségéhez vezetett: a csapat ugyanis a múlt héten szabadkártyát kapott a csökkentett létszámú Bajnokok Ligájába.

    
A hat év után távozó Michael Apelgren vezetőedző felidézte, a román CS Minaur Baia Mare együttesénél anyagi gondok voltak, ez is hozzájárult ahhoz, hogy meg tudták szerezni Iváncsikot 2016 januárjában. A cikk szerint a szerződtetése váratlan volt, ám fordulatot hozott a klub életében, mert onnantól kezdve a csapat nagyobb figyelmet kapott, másrészt a játékos jelentősen hozzájárult a 2016-os bajnoki cím megszerzéséhez.
    

Az elemzés szerint a 117-szeres válogatott kézilabdázó csatlakozása után egyre többen szerettek volna a norvég csapatban játszani, és a klub fontos ugródeszka lett az európai fiatal tehetségek számára. "Úgy gondolom, az Iváncsik-sztori adta az ötletet ahhoz is, hogy megszerezhessünk egy olyan játékost, mint Luc Abalo. Amikor Iváncsik Tamás megérkezett, hirtelen új pozícióba kerültünk a sportág hazai és európai színterén egyaránt" - nyilatkozta Apelgren.
    

Az Elverum HB május végén jelentette be a franciák kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbszélsője, a 35 éves Abalo leigazolását, aki így a magyar válogatott Máthé Dominik csapattársa lesz az új idényben. A távozó tréner hangsúlyozta, hogy kellően megfizetik ezeket a kiemelkedő játékosokat, de mindig tisztességesek, amikor pénzről tárgyalnak velük, vagyis nem vállalják túl magukat. Ezen kívül mindenki keményen és tudatosan dolgozik a klubnál az anyagi háttér megteremtéséért, mindig fejlődni akar, hosszú távra terveznek, és mernek kockáztatni.
    

"Amikor mindannyian egy cél elérésére törekszünk, minden megtörténhet, ez tette lehetővé Iváncsik megszerzését is" - szögezte le Apelgren, aki az új idénytől már az IK Sävehof edzője lesz. Posztját az Elverum csapatánál a norvég Börge Lund veszi át. Iváncsik Tamás 2017-ben távozott a norvégoktól, és befejezte profi pályafutását, mivel visszatért a másodosztályú győri csapathoz, jelenleg pedig a Tatai AC-t erősíti.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com