Michelisz a Hyundainál folytatja, új csapattársat kapott

Az idén is a Hyundai versenyautójával áll rajthoz a túraautó-világkupa (WTCR) idényében a sorozat 2019-es győztese, Michelisz Norbert, akinek új csapattársa a tavaly még a Zengő Motorsportnál versenyző spanyol Mikel Azcona lesz.A WTCR hétfői közleménye szerint a 25 éves Azcona az elmúlt év végén visszavonult Gabriele Tarquini helyére érkezett a Hyundaihoz, amelynek színeiben a 37 éves Michelisz már az ötödik szezonját kezdi meg a vk-sorozatban. A magyar versenyző 2010 óta versenyez a WTCR-ben, 15 futamgyőzelme és 55 dobogós helyezése van. Azcona 2019 óta három versenyt nyert a sorozatban és 12 alkalommal állhatott dobogóra.
   

"Boldog vagyok és megtisztelőnek érzem, hogy az idén is a Hyundaijal állhatok rajthoz a WTCR-ben. Minden szezonkezdet izgalmas, de ez talán most még inkább igaz, mert a mezőny egyik legjobb versenyzője lesz a csapattársam" - nyilatkozta Michelisz a közleményben. Hozzátette, a Hyundai Elantra N TCR versenyautó képes a győzelemre, az ő célja pedig az, hogy az első pillanattól versenyképes legyen és további sikereket érjen el a csapattal együtt.
    

Michelisz tavaly nyolcadik volt az összetettben 148 ponttal, Azcona tíz ponttal többet gyűjtve végzett egy hellyel előtte. Január 14-én jelentették be, hogy Tassi Attila szintén folytatja a WTCR-ben, mégpedig változatlanul a Hondával. Michelisz és Tassi június 11-12-én versenyezhet majd magyar közönség előtt, a Hungaroringre akkor látogat el a WTCR mezőnye. Az idény április elején rajtol Csehországban, majd további kilenc fordulót rendeznek, a zárásra november második felében, Makaóban kerül sor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com