Michelisz Marokkóban próbálhatja majd újra élesben a Hondát

Michelisz Norbertnek nem sok ideje volt a túraautó világbajnokság idénynyitója előtt ismerkedni az új Honda Civic-el. Az eredménnyel nem is volt túlságosan elégedett. Azóta azonban többet gyakorolhatott és hét végén ismét a pontszerző helyekre hajt.

MicheliszA Zengő Motorsport versenyzőjének eddigi marokkói eredményei felemásak voltak: 2010-ben mindkét versenyen pontot szerzett a SEAT-al. Tavaly a BMW-vel a kvalifikáció során kiesett, de az első versenyen így is a pontszerző lett.

Mint köztudott, a Zengő Motorsport év elején jelentette be, hogy Michelisz Norbert egy Honda Civic WTCC típusú, gyári fejlesztésű versenyautóval állhat rajthoz a következő két szezonban. Minden friss volt a szezonkezdet előtt, hiszen a Honda is csak 2012-ben jelentette be, hogy visszatér a WTCC-be. A megállapodás szerint a Zengő Motorsport független marad, de számára is elérhető az a csúcstechnika, amit a gyári pilóták használhatnak.

Zengő Zoltán csapatfőnök köszönetet mondott a BMW-nek az elmúlt évek támogatásáért, majd beszélt a jövőről is: „Először is szeretném megköszönni a BMW Magyarországnak és a BMW Motorsportnak az elmúlt kétéves támogatást, örülök, hogy részesei voltak a sikernek, hiszen azt közösen értük el. Ugyanakkor a Yokohama Drivers’ Trophy megnyerése után hirtelen nem láttam új célt, ám a Hondával tovább álmodhatunk, akár egy világbajnoki címről is. Köszönöm a Honda hazai hálózatának segítségét, és nagyon büszke vagyok a csapat minden tagjára. Egyik fontos feladatom, hogy Michelisz Norbert tehetségéhez a legjobb technikát próbáljam megszerezni. Ha egy kirobbanó formájú versenyző csúcstechnikával találkozik, akkor ott csodák születhetnek. Ezért választottuk a Hondát, hiszen az általa épített „gyorsvonatra” most kellett felszállni. Remek érzés, hogy valahol Japánban és párhuzamosan Milánóban épül egy csúcsfejlesztésű autó. S ez nekünk készül, Norbert részére.”

William De Braekeleer, a Motorsport Manager Honda Motor Europe Ltd.-től is elégedetten nyilatkozott a bejelentést követően: „Már a kezdetektől feltett szándékunk volt, hogy privát csapatok számára is elérhetővé tegyük a Civic WTCC-t, ezért különösen elégedettek vagyunk a bejelentéssel. A Zengő Motorsport rendkívül profi versenycsapat, Michelisz Norbert pedig tehetséges és széles körben elismert versenyző. Megtisztelő, hogy minket választottak partnerül, és hogy megelőlegezett bizalmat szavaztak a Civic WTCC-nek. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen versenyzővel erősödtünk a konstruktőri világbajnoki címért folytatott harcban, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb versenytechnikát nyújtsuk számukra a saját céljaik eléréséhez. Ez természetesen extra kihívást jelent majd a gyári csapatunk számára is, de pont ez a versenyzés lényege! A Zengő Motorsport volt a legelső, számos csapat közül – WTCC-n belül és kívül –, akik érdeklődést mutattak a Civic WTCC iránt. Miközben további autókat is szeretnénk csatasorba állítani a jövőben, egyelőre csak egyetlen privát csapattal működünk együtt.”

[video width="600" ][/video]

Michelisz a monzai futam után a Honda hiányosságaként említette alacsony végsebességét. (A gyári csapatnál ezt Tarquini nyilatkozata is megerősítette.) Norbi az egyik futamon úgy is nyolcadikként, pontszerző helyen ért célba, hogy sok technikai problémájuk adódott. Most, hogy volt egy kis idejük tisztázni a problémákat, új lendülettel vághatnak neki a következő verseny hétvégének.

Az afrikai futam előtt Norbi így nyilatkozott: „A marokkói versenypálya nem tartozik a kedvenceim közé. A vonalvezetése unalmas, viszont nagy kihívás rajta versenyezni. Nagyon kemény féktávok vannak, a kerékvetők iszonyatosan magasak. Biztosan érdekes versenyhétvége lesz, azt gondolom, a Hondával nemcsak a pontszerző helyekért küzdhetünk, hanem az első helyekért is. Kezd körvonalazódni, mik az autó gyenge pontjai. Végsebesség tekintetében van lemaradásunk, és ugye Marokkóban vannak hosszú egyenesek, emiatt nem várok könnyű hétvégét. Bízom abban, hogy Marokkóban nem fog esni az eső, és az autó technikailag rendben lesz, hogy el tudjak kezdeni érdemben összebarátkozni a Hondával."

A marokkói futam az előző évek eredményei alapján igazán a Chevroletnek fekszik, amely hat futamból négyet megnyert és tavaly mindkét versenyen kisajátította a teljes dobogót.

A szokásokhoz híven szombaton lesz az időmérő edzés, vasárnap pedig egy 15 perces warm up és két futam vár a versenyzőkre. Az időmérőt szombaton az Eurosport 2, a futamokat vasárnap az Eurosport közvetíti majd.

Hajrá Norbi!

Forrás: Nemzeti Sport, Automotor

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com