Michelisz nagy kihívásokra számít az idei WTCR-szezonban
"Az új csapattársak közül Catsburgöt egy picit jobban ismerem, ő 2017-ben, a WTCR jogelődjének számító túraautó-világbajnokságon a végső győzelemért is harcban volt a Volvóval, és egy viszonylag fiatal, nagyon jó versenyző, aki biztosan kihívást jelent majd mindannyiunknak a csapaton belüli versenyben is" - mondta Michelisz, aki Farfust kevésbé ismeri, mert a 35 esztendős pilóta éppen 2010-ben teljesítette az utolsó szezonját a túraautó-vb-n, amikor a magyar versenyző debütált a sorozatban. "Ő aztán 2012-től hét éven keresztül versenyzett a német túraautó-bajnokságban (DTM) a BMW-nél, ennél többet pedig talán nem is kell mondani róla, hiszen ez jól mutatja, hogy szintén egy nagyon gyors pilótáról van szó, aki a 2000-es években meghatározó alakja volt a túraautó-vb mezőnyének is."
Michelisz számára december 21-én, a portugáliai teszteket követően ért véget az előző idény, így az elmúlt hetekben igyekezett a lehető legtöbb időt a családjával tölteni, feltöltődni és pihenni, de figyelemmel követte a várható riválisokkal kapcsolatos információkat is. "Esélylatolgatásba egyelőre még nem mennék bele, de a Lynk & Co kínai-svéd autógyár a legújabb modelljét fogja promotálni a WTCR-ben, így egy teljesen új versenyautóval állnak majd rajthoz olyan pilótákkal, mint a 2017-es világbajnok Thed Björk, a négyszeres vb-győztes Yvan Müller és a háromszoros világbajnok Andy Priaulx" - mondta Michelisz, aki egyelőre úgy véli, a végső győzelemért a Hyundai és a Lynk & Co versenyzői lesznek majd nagy harcban.
Saját versenycsapatával, a tavaly a túraautós Európa-kupában (TCR) szerepelt M1RA-val kapcsolatban a magyar pilóta kiemelte, hogy az elmúlt évben "visszavonult" a napi ügymenetből, melyet üzlettársa, Bári Dávid vett át, de a téli szünet idején mindig többet foglalkozik a csapat ügyeivel és a következő idényre vonatkozó tervekkel.
"Idén is legalább a TCR Európa-kupában szeretnénk folytatni, de már a győzelemért akarunk küzdeni, és változatlanul az a tervünk, hogy egy fiatal magyar és egy külföldi pilóta versenyezzen nálunk" - jelentette ki Michelisz, hozzátéve, hogy akár a háromautós felállás is elképzelhető, de ez még minden szempontból képlékeny.
A hímesházai születésű pilóta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által tavaly létrehozott tehetséggondozó program kuratóriumának is tagja, és megfogalmazása szerint elsősorban szakmai szemmel igyekszik felügyelni, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat a lehető leghatékonyabban osszák el a tehetséges magyar versenyzők között.
"Egyértelműen látszik, hogy a financiális segítségre bőven van igény, és úgy gondolom, hogy tavaly azt is tapasztalhattuk, hogy a pályázati anyagok elkészítése még finomhangolásra szorul, de ebben is igyekszünk segíteni" - mondta Michelisz, és kitért rá, hogy a rendelkezésre álló teljes összeg 12 millió forint volt, ezt több mint 40 tehetség között osztották el.
"Az autósport persze költséges, és egy több százezer forintos támogatás nem tűnik soknak, de azért lényeges, mert lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy egyről a kettőre jussanak. A rendelkezésre álló forrás idővel biztosan bővülni fog, én azt remélem, hogy ez így lesz, nekünk pedig az marad a feladatunk, hogy célirányosan és hatékonyan osszuk szét az összeget" - jelentette ki Michelisz.
A magyar pilóta kitért rá, hogy az elmúlt években egyre több nemzetközi versenysorozat, a Forma-1 mellett a DTM, a WTCR, a kamion Európa-bajnokság, vagy akár a rali-Eb futamait rendezik Magyarországon, ehhez pedig a hazai szövetség és a versenyeket szervezők részéről is "kemény munkára volt és van szükség."
"Azt gondolom, hogy ennek azért van nagy jelentősége, mert ezek a hazai események a magyar autósport kultúrának segítenek, ugyanis azok, akik eddig csak itthon versenyeztek, testközelből láthatják, hogy hol és miben lehet még fejlődni" - mondta Michelisz, aki utalt rá, hogy pályafutása elején az országos bajnokságokban maga is úgy érezte, "ezt nem lehet ennél jobban csinálni", a nemzetközi környezetben viszont hamar rádöbbent, hogy a versenyzés számos területén van még előrelépési lehetősége.
A WTCR 2019-es idénye április elején, Marokkóban kezdődik, majd április végén a Hungaroringre látogat a mezőny.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások