Michelisz ötödikként kezdi az első vasárnapi futamot (2. rész)

Michelisz Norbert hatodikként fejezte be a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjének szombati időmérőjét, így a vasárnapi nyitófutamon - a fordított rajtsorrend szabálya értelmében - az ötödik, a fő viadalon pedig a hatodik helyről rajtolhat.A Honda pilótája - aki a második szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult - biztonsági autózással kezdte a sorozat harmadik állomásának időmérőjét, és a hetedik legjobb idővel került a második szakaszba. Itt az utolsó másodpercekben úgy tűnt, ott lesz a legjobb öt pilótát felvonultató utolsó etapban, ám végül egy helyet hátracsúszva hatodik lett.

"Reménykedtem egy kis esőben, hiszen a nedves második szabadedzésen nagyon versenyképesek voltunk.

Nem tudom, mennyi maradt a körömben a második szakaszban, egy kicsi megcsúszásom volt, ott talán néhány századmásodperc maradhatott benne, de így is közel tökéletesnek éreztem" - értékelt Michelisz, aki tavaly is hatodikként zárta az időmérőt.


Hozzátette, az első szabadedzés technikai problémái miatt - az olajnyomással akadtak gondok az autójában - reggel kevés kört futott, ezek a tapasztalatok hiányozhattak a kvalifikációban. Elmondta, az időmérő első szakaszában próbált biztonsági köröket futni, becélozni a hetedik-tizedik helyet, ez sikerült is. "Arra számítottam a hétvége előtt, hogy a nyolcvan kilós súlybüntetéssel is ott tudunk lenni a Q3-ban, ez nem sikerült. Jó rajttal mindkét futamon harcban lehetek az első helyek valamelyikéért, bár nehéz lesz, örülnék az esőnek. Így is az a cél, hogy holnap fontos pontokat szerezzek a bajnokság szempontjából, és legalább egyszer a dobogón végezzek" - hangsúlyozta a magyar versenyző.


Robert Huff, a Citroën pole pozícióban zárt brit pilótája a sajtótájékoztatón kiemelte, szeret Budapesten versenyezni, mert olyan hangulat van a mogyoródi aszfaltcsíkon, amelyet máshol nagyon nehéz utánozni. Michelisz csapattársaival, a vb-pontversenyben éllovas portugál Tiago Monteiróval, illetve a japán Micsigami Rjóval elsőként végzett a csapatidőfutamban a Volvo pilótahármasát megelőzve.


A Zengő Motorsport magyar pilótája, Nagy Dániel az utolsó, 16., míg csapattársa, a francia Aurélien Panis - a korábbi Forma-1-es pilóta, Olivier Panis fia - a 14. időt autózta az időmérő első szakaszában, így egyikük sem jutott a kvalifikáció második körébe. Vasárnap a nyitófutamot 12.35-től, a fő versenyt 13.45-től rendezik Mogyoródon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com