Mikler Roland nem lesz ott a tornán

Mikler Roland nem szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatott 35 fős bő keretében, melyet a januári Európa-bajnokságra állított össze Chema Rodríguez szövetségi kapitány.A 40 éves, 252-szeres válogatott játékos legutóbb a januári világbajnokságon szerepelt a nemzeti együttesben. A Magyar Nemzetnek adott interjúban már másfél héttel ezelőtt elmondta: megbeszélte a spanyol szakvezetővel, hogy nem lesz ott a bő keretben.

"Közös döntésünk volt ez, a kapitány elmondta, hogy más elképzelései vannak, és én is jeleztem, hogy már nehéz lenne kétnaponta magas szinten meccset játszani, mert hosszabb idő kell a regenerálódásra" - fűzte hozzá a kapus.

Az európai szövetség honlapjára hétfőn felkerült névsor szerint a magyar klubok közül a Tatabánya és a Ferencváros öt-öt játékossal képviselteti magát a keretben, amelybe 15 légiós került.

A bő keret tagjai közül húsz játékos nevezhető a kontinensviadalra, amelynek minden mérkőzésén 16 fő kerülhet a jegyzőkönyvbe.

A csapat egy felkészülési mérkőzést játszik a kontinenstorna előtt: január 9-én Romániát fogadja Győrben. Az Európa-bajnokság kristianstadi csoportjában 16-án Lengyelországgal, 18-án Olaszországgal, 20-án pedig Izlanddal játszik - egyaránt 20.30-tól -, a középdöntőbe a csoportok első két-két helyezettje jut.

A magyar válogatott bő kerete:

kapusok: Andó Arián (Tatabánya), Bartucz László (MT Melsungen, német), Győri Kristóf (Ferencváros), Nagy Benedek (Balingen-Weilstetten, német), Palasics Kristóf (MT Melsungen)

balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Gáncs-Pető Máté (Veszprém), Hári Levente (Győr), Krakovszki Bence (Tatabánya)

balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros), Pergel Andrej (CB Ciudad de Logrono, spanyol), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)

beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Karai Miklós (Ferencváros), Papp Tamás (Tatabánya), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (MT Melsungen), Szűcs Bence (USDK Dunkerque, francia)

irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock), Fazekas Máté (Szeged), Győri Mátyás (Ferencváros), Hanusz Egon (Cesson-Rennes, francia), Lukács Péter (Elverum HB, norvég), Sztraka Dániel (Tatabánya), Tóth Levente (NEKA)

jobbátlövők: Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock), Máthé Dominik (Elverum HB), Ónodi-Jánoskúti Máté (USAM Nimes Gard, francia), Tóth Péter (Ferencváros)

jobbszélsők: Imre Bence (THW Kiel, német), Krakovszki Zsolt (Győr), Rodríguez Alvarez Pedro (Tatabánya), Szilágyi Benjámin (Szeged)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com