Mikler Roland presztízscsatára számít a világbajnok ellen

Mikler Roland, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa presztízscsatára számít a spanyolok elleni november 2-i barátságos mérkőzésen, mivel a világbajnok érkezik Debrecenbe, ráadásul a két csapat a januári, dániai Európa-bajnokságon egy csoportban szerepel majd.

kézilabda"Talán most már közelebb kerülhetünk hozzájuk, lassacskán csak megismerjük őket. Azt biztosan látjuk és többen a bőrünkön is érezzük, hogy a spanyolok teljesen más taktikával, mentalitással lépnek pályára, mint mi" - mondta a szegedi hálóőr a magyar szövetség honlapján. Hozzátette: egyre több spanyol játszik az NB I-ben is és ez is a segítség lehet.

Az elmúlt két év világversenyein minden alkalommal egy csoportban szerepelt a két válogatott. A legutóbbi Európa-bajnokságon nem bírtak egymással a csapatok, 24-24-es döntetlent játszottak, majd fél évvel később az olimpián súlyos, tizenegy gólos (33-22) vereséget szenvedtek a magyarok. Idén a világbajnokságon némileg szorosabb volt a végeredmény, 28-22 a házigazda és később világbajnoki címet szerzett Spanyolország javára.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese október 28-án kezdi meg az egyhetes közös munkát. Az biztos, hogy a november 2-i összecsapáson teltház, hatezer néző lesz a debreceni Főnix-csarnokban.

MTI

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com