Miklós Edit a hányattatások ellenére élvezte visszatérő versenyét

A januárban súlyos térdsérülést szenvedett, olimpiai hetedik síző az M4 Sport Sportreggeli című műsorában mesélt a Kanadában történtekről, megemlítve, hogy a második napi lesikló rajt előtt kicsit besokallt az addig történt számos nehézségtől, s el kellett vonulnia, hogy rendezze a gondolatait.

"Pénteken Lindsey Vonn bukása miatt sárga zászlót kaptam, amikor már a pályán voltam, így meg kellett állnom és visszamennem a rajtba, az újraindítás után pedig a menetem nem sikerült jól" - mondta az erdélyi sportoló, akinek ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai, miután szombaton elromlott a felvonó, ő pedig többekkel együtt elesett, miközben a hómobil húzta fel a hegyen. "A ratrak (lánctalpas hómobil) után kötöttek vagy 20 embert, csak az volt a gond, hogy túl szorosan voltunk egymás mögött, s egy fényképész, aki nem tudott annyira síelni, elesett és mindenki, aki mögötte volt, köztük én is, bukott. Összegabalyodtunk, én pedig spárgában, egy szervízemberrel a hátamon ébredtem fel" - mesélte a 29 éves versenyző, hozzátéve, hogy ez volt az a pillanat, amikor kicsit "kikészült".



A telefonos interjú során Miklós - akit a vasárnapi szuperóriás-műlesiklás után egy szabálytalanság miatt kizártak - mindezek ellenére jónak értékelte a versenyt, s úgy érzi, kezdi elkapni a fonalat, de hangsúlyozta, még időre van szüksége ahhoz, hogy úgy tudjon menni, mint a sérülése előtt. Mint mondta, ennek nem fizikai akadályai vannak, mert jó erőben érzi magát, s a legfontosabb, hogy a térdei nagyon jól reagáltak, egyáltalán nem érzett fájdalmat egyik menete közben sem. Viszont ahhoz még kell néhány verseny, hogy ismét százszázalékosan tudjon kockáztatni és mindent kiadjon magából - fogalmazott. "Edzésen több futamom van egy nap, négyszer-ötször is lemegyek, s egyikről a másikra tudom magam biztatni, versenyen viszont csak egy siklás van" - jegyezte meg Miklós, aki karrierje során eddig kétszer állt dobogón vk-viadalon.

A lesiklásra készülő sportoló ezen a hétvégén St. Moritzban is indul, annak ellenére, hogy Svájcban csak szuperóriás-műlesiklást és kombinációt rendeznek, jövő héten Val d'Isére-ben viszont lesiklás is lesz. Majd januárban még két versenye lesz a phjongcshangi téli játékok februári rajtja előtt.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com