Miklós Edit hibázott, de versenyben maradt

Nagyot hibázott és tetemes hátrányt gyűjtött össze Miklós Edit a női alpesi sízők Zauchensee-ben zajló lesikló világkupa-versenyén, amelyet rövidített pályán, s a megszokottól eltérően két futamban bonyolítanak le szombaton.Miklós EditA 27 éves, csíkszeredai születésű magyar síző nagyon jól rajtolt, az első két időmérő ponton az addigi legjobb időt érte el, ám ezt követően rontott, s a célba érkezésig már nem tudott javítani. "A pálya felső szakaszán jól tudtam teljesíteni, gyors voltam, ezt az időeredmény is mutatta, viszont a középső részen elkövettem egy nagy hibát, majdnem elestem, épphogy sikerült korrigálnom" - nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit.

Hozzátette, egy kisebb nyomban elakadt a síléce, nagyot kellett fékeznie, így elveszítette a sebességet, s a pálya alsó felében emiatt már nem tudott jó időt futni. "Lent is volt néhány apró hibám, a hátrány pedig így nagyon sok lett, úgyhogy reménykedem, hogy bent maradok az első 30-ban, s akkor még indulhatok a második futamon" - mondta.

A St. Antonból Zauchensee-be áthelyezett lesikló vk-n két versenyre kerül sor, az 57 fős mezőnyből másodszor csak az első menet legjobb 30 helyezettje csúszhat le a rövid, alig több mint egy perc alatt teljesíthető pályán. A nagy esélyes amerikai Lindsey Vonn már az első futamon fantasztikus sízést mutatott be, s óriási előnnyel várja az élről a folytatást. Ha a szakág 31 éves vk-címvédője nem hibázik a második versenyen, akkor nagy valószínűséggel senki nem tudja majd megakadályozni a diadalát.

Vonn mögött a kanadai Larisa Yurkiw és a liechtensteini Tina Weirather vív nagy harcot az ezüstéremért, kettejüket mindössze egy századmásodperc választja el egymástól, miközben mindketten csaknem egy másodperccel voltak lassabbak, mint Vonn. Miklós Edit hátránya több mint két másodperc. A második lesikló futam 11.45-kor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti az eseményt.

Eredmények, női lesiklás, 1. futam (élcsoport):
-------------------------------------------------------------
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:04.94 perc
2. Larisa Yurkiw (kanadai) 1:05.85
3. Tina Weirather (liechtensteini) 1:05.86 .24. Miklós Edit 1:07.07

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com