Miklós Edit: sokkal egyszerűbb lesz a mostani rehabilitáció

"Próbálok nem csüggedni. Sokkal egyszerűbb lesz, már csak azért is, mert tavaly mindkét lábamat műtötték, most csak a jobbat" - jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett sportoló.

"Rövidebb is lesz a felépülés, mint az előző, de konkrét időpontokat nem beszéltünk meg. Ami biztos, hogy a hat hónapot biztosan kivárjuk a sízéssel". A balesetet felidézve azt mondta, részben az ő hibája volt, mert nem a helyes testtartásban ért az utolsó előtti kapuhoz. Megjegyezte, sokkal nehezebb lenne feldolgoznia a helyzetet, ha elfordultak volna tőle az újabb sérülés miatt, de erőt ad neki a sok bíztatás és érdeklődés, például a versenyzőtársak 90 százaléka is írt neki. "Mindenképpen szükségem lesz lelki segítségre. Tavaly azért kellett, hogy újra bízzak magamban, amikor sízek és ne féljek a sérüléstől. Most ezzel már nem lesz gond, mégis nehezebb lesz lelkileg, mivel lemaradok az olimpiáról. Mert azt megtartják, csak nélkülem. Emiatt reggelente még elfog a szomorúság" - mondta a csíkszeredai születésű síző, akivel Vura Márta sportpszichológus foglalkozik.



Miklós Edit nem biztos abban, hogy megnézi a phjongcshangi síversenyeket, de ezt nem a fájdalmával magyarázta, hanem a közép-európai idő szerint hajnali kezdési időponttal. Mint mondta, az eredményeket biztosan megnézi, mert kíváncsi rá. A rehabilitáció kapcsán elárulta, a gyógytorna már elkezdődött, de lézeres kezeléssel is segítik a mielőbbi felépülést. Egyelőre 15 kilóval terhelheti a lábát, amely hamarosan harmincra nő, illetve jelenleg 90 fokban hajlíthatja a térdét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem rásérült az előző térdproblémájára, ugyanis ezúttal más helyen szakadt el a keresztszalagja, éppen ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl korán tért volna vissza, már csak azért sem, mert nem volt fájdalma a versenyzések közben. "Korom alapján beleférne még a következő téli olimpia, de négy év hosszú idő, így egyelőre nem gondolok rá. Lépésről lépésre szeretnék haladni. Az első lépés az, hogy ismét egészséges legyek és újra tudjak sportolni és síelni" - válaszolt az MTI kérdésére a 29 éves Miklós Edit, aki egy új autót is kapott a szponzorától, melyért hálás volt, hogy ilyen nehéz időkben sem fordult el tőle.

"Miklós Edit zászlóvivője a magyar sísportnak. Nem lehet betölteni azt az űrt az olimpián, amit maga mögött hagyott" - jelentette ki Stark Márton szövetségi kapitány. A szakember arról is beszélt, hogy papíron két női és egy férfi kvótája van Magyarországnak, de mivel csak a 16 éves Hozmann Szonja van a legjobb 500-ban valamely számban, így vélhetően egyedüli nőként képviseli majd a magyar színeket a dél-koreai játékokon. Ehhez azonban meg kell tartania pozícióját a kvalifikációs időszak vasárnapi zárásáig.

A férfi indulóról azt mondta, Samsal Dalibor vagy Kékesi Márton lesz a résztvevő, a végleges döntést majd a szövetségi elnöksége hozza meg.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com