Miklós Gergő távozott a finn kézilabda-bajnokság aranyérmesétől

Miklós Gergő távozott a finn férfi kézilabda-bajnokságban aranyérmes Riihimäen Cocks csapatától."Összességében két nagyon jó évet töltöttem itt, nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, pályafutásom első külföldi klubjának" - nyilatkozta az MTI-nek a 30 éves kapus, aki két idényt játszott Riihimäkiban.

Hozzátette, eleinte nehezebb dolga volt, hiszen alapfokú angoltudással érkezett, és úgy még nem nagyon használta a nyelvet, hogy kizárólag angolul tud kommunikálni, de ahogy telt az idő, egyre inkább belejött.

"Két évig gyakorlatilag első számú kapusként számoltak velem, és akkor sem ültettek ki a lelátóra, amikor kiderült, hogy nem maradok. A szakmai stáb tagjai elmondták, látják a hozzáállásomat az edzéseken, és nincs rá okuk, hogy mellőzzenek, mert látják rajtam, hogy szeretném megnyerni velük a bajnokságot" - mesélte.

Mint kifejtette, a finn bajnokság nem olyan erős, mint a magyar, ennek ellenére nagyon nehéz volt megnyerniük a döntőt, ezért nagyon örülök a sikernek. A Riihimäen Cocks a döntő előtt sorozatban nyolc mérkőzésen maradt nyeretlen a BK-46 együttesével szemben, a finálét viszont 3-0-s összesítéssel nyerte meg, így 2021 után visszahódította az elsőséget.

"A játékunk szezon elejétől kezdve javult, és igazándiból az idény végére kerültünk a legjobb formába. Nem voltak azok az egyénieskedések, amelyek az év elején jellemeztek minket, egyszóval csapatként tudtunk föléjük kerekedni" - mondta Miklós, aki korábban Nagykanizsán, Törökszentmiklóson, Orosházán, Csurgón, Szegeden és Veszprémben is védett.

Úgy fogalmazott, az első mérkőzés megnyerése után érezték, hogy van keresnivalójuk, és a hazai meccset "kutyakötelességük" volt behúzni otthon. Elárulta, hogy a finálé harmadik felvonását követően nagyon nagy ünneplést csaptak, mert a BK-46 nagyon sokáig irányította a játékot, de ők az utolsó pillanatban megfordították az állást, ami hatalmas örömöt jelentett számukra.

A klubelnök marasztalta a magyar kapust, aki nagyon sokáig gondolkozott, és végül azért döntött a távozás mellett, mert a csapat koncepcióváltás előtt áll, és főként finn fiatalokra szeretnének építeni a közeljövőben, egy-két külföldivel.

"Én úgy éreztem, nem biztos, hogy ez olyan jó dolog, de a jövőmről még nem tudok bővebbet mondani. Van lehetőségem hazatérni, és más külföldi csapathoz igazolni is, még zajlanak a beszélgetések" - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com