Mind a négy magyar a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Mind a négy magyar versenyző - Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia - a negyeddöntőben búcsúzott a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.A két női versenyző azonos futamban szerepelt, de a nem túl előnyös harmadik és negyedik pozícióból rajtolhattak az ötfős negyeddöntőben. A startot követően ez nem is változott, ráadásul az 1500 méteren aranyérmes olasz Martina Valcepina és mögötte a holland Lara van Ruijven olyan tempót diktált, hogy a két magyarnak esélye se volt még előzési kísérletre sem, így egyikük sem jutott tovább.

    
A férfiaknál annyival jobb volt a helyzet, hogy Knoch és Burján szintén azonos futamban indult, de előbbi a kettes pozícióból rajtolt. A negyedik olimpiájára készülő rangidős magyar meg is tartotta a helyét a startnál, ugyanakkor Burján elbotlott és elesett, így ötödik lett. Knoch viszont az utolsó körig tartotta elődöntőt érő helyét, akkor viszont előbb az 1500 méteren bronzérmes izraeli Vladislav Bykanov, majd az utolsó kanyarban az olasz Yuri Comfortola száguldott el mellette, így mindkét magyar búcsúzott.
    

A további magyar indulók közül az amerikai születésű Krueger Cole és az 1500 méteren szombaton bronzérmes Bácskai Sára Luca már a pénteki selejtezőben kiesett. A szombati program az 500 méter végcsatározásaival folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com