Minden eddiginél több, 47 új bringapark létrejöttét támogatja idén az aktív Magyarországért felelős államtitkárság

Minden eddiginél több, 47 új bringapark létrejöttét támogatja idén a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkársága. Ezzel már csaknem kétszáz, a kerékpárosok kikapcsolódását és aktív életmódját segítő pálya jöhet létre - közölte az államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint 2020 óta épülnek az Aktív Magyarország Program keretében finanszírozott bringaparkok, idén 47 létesítése kapott támogatást közel 1,5 milliárd forint értékben, a beruházások összköltsége csaknem 2,5 milliárd forint.

A támogatások intenzitása maximum 60 százalék, de a hátrányos helyzetű településeknél 80 százalék is lehet - jelezték. Az államtitkárság a pályázó önkormányzatoknak, illetve egyesületeknek hat év alatt már több mint 3,7 milliárd forint támogatást ítélt meg, amelyekből összesen 186 bringapark létesülhet - közölték.

Az idei támogatásoknak köszönhetően lesz új bringapark nagyobb városokban - mint Kecskemét, Sátoraljaújhely vagy Tiszakécske -, agglomerációs településeken, például Nagykovácsiban, Pécelen vagy Piliscsabán, de olyan 2-3 ezer fős kistelepüléseken is, mint Bükkábrány, Kóny vagy Tokod. A bringaparkok kivitelezése a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szakmai felügyelete alatt zajlik - írták.

Közölték azt is, hogy a fejlesztések túlnyomó része pumpapálya, azaz pump track: szilárd burkolatú körpálya, dombokkal és döntött kanyarokkal. Ezeken a bringás nem pedálozással, hanem jól időzített testmozgással (pumpálással) mozgatja a kerékpárt. A pumpapályákat életkori megkötés nélkül, a legváltozatosabb tudású bringások is használni tudják - fűzték hozzá.

Ezek mellett vannak erdei ösvények (single trail), nagyobb ugratásokat lehetővé tevő dirt, illetve freeride pályák, továbbá BMX-pályák is. A pontos helyszínek és pályatípusok megtekinthetők a https://shorturl.at/36IoW linken elérhető térképen - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com