Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap

Minden idők egyik legerősebb rali országos bajnoksága rajtol el vasárnap az I. Boldogkő-ralival, amelyre kilencven páros nevezett.A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) hétfutamosra tervezi az idei szezont, ennek első állomása lesz a Boldogkőváralján és környékén sorra kerülő vasárnapi verseny. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek elmondta, a koronavírus-járvány ellenére - bár jelentős csúszással - sikerült tavaly is teljes értékű, ráadásul nagyon szoros küzdelmet hozó ob-t lebonyolítaniuk, amelynek Európa-szerte pozitív volt a visszhangja a sportágban.

    
"Részben ennek is köszönhető, hogy világ- és Európa-bajnoki szinten meghatározó, eredményes párosok is beneveztek az idei magyar bajnoki szezonra, amely a reményeink szerint nagyszerű küzdelmet és izgalmakat ígér" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, a jelenleg érvényben lévő szabályozások miatt az első verseny zárt kapus lesz, ezért türelmet kérnek a nézőktől, szurkolóktól, akikre az idén is nagy szükség lesz, azonban vasárnap még nem lehetnek ott a pálya szélén.
    

Az indulók közül egy norvég duóra kíváncsiak a legtöbben, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának címvédője, Mads Östberg és Torstein Eriksen ugyanis a Citroën Rally Team Hungary versenyautójával vág neki az ob küzdelmeinek, miközben a WRC2-ben is rajthoz áll az év során. A 33 éves versenyző az idény rajtja előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, komolyan veszik a magyarországi futamokat, amelyekre ugyanúgy készülnek fel, mint egy világbajnoki viadalra. Hozzátette, jó lehetőséget láttak abban, hogy a vb-szereplés mellett Magyarországon is versenyezzenek, és jelezte: kihívásként tekintenek az itteni szereplésükre, a magyar mezőnyben pedig sok rutinos és jó ellenféllel szemben kell helyt állniuk.
    

A tavaly az abszolút bajnoki címről egy ponttal lemaradó, de az RC2-es kategóriában bajnok Turán Frigyes, Bagaméri László páros korábban szintén sajtótájékoztatón mutatta be a Next Auto Polo GTI R5 2021-es dizájnját, valamint beszélt arról is, hogy milyen célokkal vág neki az aktuális szezonnak. "Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, másképp nem is lenne értelme, ezért ebben az évben is ez a célunk" - jelentette ki Turán, aki megnyerte az elmúlt hétvégén rendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob élmezőnyének. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is ismert és elismert ellenfelek mellett a feltörekvő fiatal hazai riválisok között szintén vannak olyanok, akikkel számolni kell, ez pedig "komoly technikai és mentális elvárásokat" támaszt az ő párosukkal szemben is.
   

Östbergék mellett itt lesz az első ob-futamon a szintén WRC2-résztvevő orosz Nyikolaj Grijazin, Konsztantin Alekszandrov (Polo GTI R5) kettős, valamint a 2013-as Európa-bajnok, 2018-ban a WRC2-ben diadalmaskodó cseh Jan Kopecky, Jan Hlousek (Skoda Fabia Rally2 EVO) duó. A magyar élmenők közül az abszolút bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) páros, valamint az előző idényben a végső sikerért a zárófutamig versenyben lévő Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) kettős is ott lesz a rajtnál Boldogkőváralján.
    

Az ob nyitóversenye egynapos lesz, vasárnap három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny háromszor, így összesen kilenc szakasz, azaz 124,95 kilométer megtétele után alakul ki a végeredmény. Az ob következő futamát, az Eger-ralit májusban rendezik, majd a tervek szerint Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com