Minden idők legjobb versenye lehet a budapesti

Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a szerdán kezdődő budapesti junior műúszó-világbajnokságra, amely Lisa Schott, a FINA sportági technikai bizottságának elnöke szerint minden idők legjobb versenye lehet.A kanadai sportvezető a vasárnapig tartó esemény keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: szereti Budapestet, második otthonának tekinti, s a magyarok vendégszeretetét ismerve biztos abban, hogy óriási siker lesz a vb. Emlékeztetett rá, hogy a Duna Arénában a jövő olimpiai bajnokait láthatják majd a nézők.

    
Balogh Sándor, a szervezőbizottság elnöke felidézte, hogy éppen egy évvel ezelőtt már zajlott az eddigi legnagyobb magyarországi sportesemény, a vizes világbajnokság. Felhívta a figyelmet arra, hogy a májusi budapesti felnőtt műúszó-világkupának volt olyan győztese, aki juniorkorú, így most itt lesz a mezőnyben.
    

Szántó Éva, a szervezést végző cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, a tavalyi világbajnokságnak köszönhetően megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a junior vb sikeres megrendezéséhez, csak az időszak és a volumen más. Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy Natalja Taraszova három évvel ezelőtti szövetségi kapitányi kinevezése óta az orosz iskolát követik, a kemény munkának már lassan megvan a gyümölcse, s a bírók is egyre magasabbra értékelik a magyar versenyzők teljesítményét.
    

Taraszova elmondta, három éve közepes szinten volt a magyar szinkronúszás, s azóta több szempontból is rengeteget sikerült fejlődnie. "Bízok abban, hogy a lányok meg tudják mutatni, hogy a közvetlen élmezőny közelében vannak" - emelte ki a szövetségi kapitány. Iker Bernadett az MTI-nek kifejtette, a magyar versenyzők eddig a 20. hely körül végeztek a világversenyeken, most a 12-17. helyezés megszerzése a reális számukra. Reményét fejezte ki, hogy a kilenc versenyszámból egy-kettőben be tudnak jutni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 közé. Erre leginkább a kombinációs kűrben vagy valamelyik egyéni számban lát esélyt.
    

A versenyre szerdán és csütörtökön ingyenes a belépés, a péntektől vasárnapig tartó időszakra 400 és 800 forintba kerülnek a jegyek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com