Minden korábbinál jobb eredményt vár az elnök

Péntektől vasárnapig Európa-bajnoki és junior világbajnoki jet-ski futamnak ad otthont a Nyíregyháza melletti Levelek tava. Az idei Magyar Nagydíj mindkét sorozat záró állomása lesz, így végeredményt is hirdetnek majd.A Magyar Jet-ski Szövetség elnöke, Czeller Béla minden korábbinál jobb eredményt vár a magyar válogatottól, és azt, hogy az Eb és a vb-sorozatban is Magyarország végezzen az első helyen a nemzetek között.
    

"A lengyelországi Eb- és vb-futamon rekordnak számító tizenkét érmet szereztek a sportolóink, és ugyanezt várom tőlük a hazai rendezésű világversenyen. Ami pedig az összetett végeredményét illeti, bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni az országok közötti versenyt." - nyilatkozott Czeller Béla - aki maga is indul a veteránok között - a Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint.
    

Az eddig beérkezett jelentkezések alapján 22-23 ország 120-130 versenyzőjének indulása várható, ami meghaladja a tavalyi létszámot. Leveleken 12 Európa-bajnoki és két junior világbajnoki kategóriában mérhetik össze tudásukat a versenyzők. Czeller Béla jelezte: 28 fős a magyar válogatott, amelynek az az érdekessége, hogy a 18 magyar állampolgárságú jet-skis mellett tízen külföldiek - szlovákok, osztrákok és dánok -, de ők is magyar licenccel szállnak vízre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com