Mindhárom magyar kikapott az első meccsén
A meccs elején eredménytelenül küzdöttek a felek, majd egy intéssel az orosz került minimális előnybe (0-1). Najfonov ezek után is aktívabb volt, s egy kiléptetéssel - kissé érthetetlen módon egy helyett - két pontot szerzett, amivel már kényelmes előnybe került. Verébnek 0-3-nál már mindenképpen akcióra törően kellett birkóznia, s ő mindent meg is tett azért, hogy eredményes legyen, ám riválisa jól védekezett, ráadásul egy kontrából le is vitte őt, így végül 5-0-ra győzött.
Rögtön Veréb után Gulyás következett, aki elképesztően nehéz ágra került, de édesapja, a szövetségi kapitány Gulyás István abban mindenképpen bízott, hogy a selejtezőben meg tudja verni a román Vasile Minzalát. Végül ez sem sikerült, legfőképp azért, mert amíg riválisa a meccs elején egyszer le tudta őt vinni, addig Gulyás hat perc alatt nem tudott akciót csinálni, csupán intéssel szerzett egy pontot, így 2-1-re kikapott.
Molnár József már kezdésnek kifejezetten nehéz riválist húzott, ugyanis a világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Vladimir Dubov várt rá. Az esélyek egyértelműen a bolgár sikerét ígérték, Molnár ugyanakkor nagyon megnehezítette a dolgát, sőt, a győzelemtől sem állt messze. Az első szakaszban tulajdonképpen semmi sem történt a szőnyegen, az összekapaszkodásokból eredménytelenül küzdöttek a felek. Mivel a szakasz nagyobb részében Dubov volt a passzívabb, őt intették, s fél perccel később - amíg pontot kellett volna csinálnia, de nem tudott - a magyar 1-0-ás előnybe került.
A szünet előtt már Molnárt is figyelmeztették, így egyértelmű volt, hogy aktívabban kell küzdenie a pihenőt követően, ő pedig így is tett, és egy szép lábra támadás után riválisa mögé került (3-0). Ekkor egyértelműen úgy tűnt, bravúrt hajthat végre a magyar, ám a menet közepén egy figyelmetlenség megpecsételte a sorsát. Dubov ugyanis gyors támadással levitte őt, Molnár pedig nem figyelt a jobb karjára, amit ellenfele be tudott fogni a testéhez, s így háromszor könnyedén pörgetett. Alig egy perc volt már csak hátra, amikor felálltak a felek, s Dubov 8-3-ra vezetett. A magyar a hátralévő időben megpróbált visszajönni a meccsbe, s egyszer megint le tudta vinni riválisát, pörgetésre azonban nem volt képes, így pedig 8-5-re kikapott.
A folytatásban Veréb és Molnár még abban bízhat, hogy legyőzőik bejutnak a fináléba, s ők a vasárnapi vigaszágon folytathatják a viadalt. Gulyás viszont már kiesett, miután Minzala rögtön a következő meccsén kikapott. A szombat esti programban Nagy Mihály révén lesz magyar érdekelt: a 79 kilogrammban szereplő birkózó a bronzéremért lép majd szőnyegre a moldovai Alexandru Burca ellen.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások