Mindkét döntős a második aranyérmét szerezheti meg
Vasárnap rendezik a 35. labdarúgó Afrikai Nemzetek Ligája döntőjét, amelyben Szenegál és a házigazda Marokkó találkozik egymással, mindkét válogatott másodszor lehet aranyérmes.
A Real Madrid marokkói támadója, Brahim Diaz az elődöntőig mind az öt mérkőzésen szerzett egy-egy gólt, vezeti a torna góllövőlistáját, a szerdai, döntőbe jutásért játszott Nigéria elleni mérkőzésen azonban a 107. percig nem talált be, edzője lecserélte, így kimaradt a győztes tizenegyespárbajból.
Marokkó egyébként 1976-ban nyerte eddigi egyetlen ANK-aranyérmét, az időközben eltelt ötven év alatt csak 2004 februárjában jutott be a döntőbe.
A szenegáli válogatott eddig szintén csak egyszer nyerte el a trófeát, négy éve februárban Egyiptomot gól nélküli döntetlen után győzte le tizenegyesekkel.
Összességében háromszor volt esélye az aranyérem megszerzésére, de 2002-ben Kameruntól, míg 2019-ben Algériától kapott ki. A finálé vasárnap 20 órakor kezdődik Rabatban.
A bronzmérkőzést viszont Casablancában rendezik meg, a két elődöntő vesztese, a háromszoros győztes Nigéria és a hétszeres első Egyiptom szombaton 17 órától lép pályára.
A nigériai Victor Osimhen, a Galatasaray támadója és a Liverpoolban futballozó egyiptomi Mohamed Salah egyaránt négy találatnál tart, vagyis a gólkirályi címet még megszerezhetik.
Szenegál mérkőzései a döntőig:
csoportkör: Botswana 3-0, Kongói Demokratikus Köztársaság 1-1, Benin 3-0
nyolcaddöntő: Szudán 3-1
negyeddöntő: Mali 1-0
elődöntő: Egyiptom 1-0
Marokkó mérkőzései a döntőig:
csoportkör: Comore-szigetek 2-0, Mali 1-1, Zambia 3-0
nyolcaddöntő: Tanzánia 1-0
negyeddöntő: Kamerun 2-0
elődöntő: Nigéria 0-0 - tizenegyesekkel: 4-2
Az Afrikai Nemzetek Ligája eddigi győztesei:
7: Egyiptom
5: Kamerun
4: Ghána
3: Elefántcsontpart, Nigéria
2: Algéria, Kongói Demokratikus Köztársaság*
1: Dél-afrikai Köztársaság, Etiópia, Kongói Köztársaság, Marokkó, Szenegál, Szudán, Tunézia, Zambia
* - 1968-ban Kongó-Kinshasa, 1974-ben Zaire néven
(Forrás: MTI)
A Real Madrid marokkói támadója, Brahim Diaz az elődöntőig mind az öt mérkőzésen szerzett egy-egy gólt, vezeti a torna góllövőlistáját, a szerdai, döntőbe jutásért játszott Nigéria elleni mérkőzésen azonban a 107. percig nem talált be, edzője lecserélte, így kimaradt a győztes tizenegyespárbajból.Marokkó egyébként 1976-ban nyerte eddigi egyetlen ANK-aranyérmét, az időközben eltelt ötven év alatt csak 2004 februárjában jutott be a döntőbe.

Hozzászólások