Mindkét magyar csapat kikapott
A magyar férfi curlingválogatott Belgiumtól, a női csapat pedig Lettországtól kapott ki a finnországi Európa-bajnokság B divíziójának szerdai játéknapján, Lahtiban.
A Fóti Balázs, Ézsöl Gábor, Deák György, Varga Balázs összeállítású férficsapat 9-2-re kapott ki Belgiumtól, így egy győzelemmel és négy vereséggel áll, 19 órától pedig a spanyolok elleni mérkőzéssel zárja szereplését a tornán.
A két nyolcas csoportból az elsők közvetlenül az elődöntőbe kerülnek, a második és a harmadik helyezettek pedig keresztbe játszanak egymással. Az A divízióba az első kettő kerül majd fel.
A Lauchsz Laura Ildikó, Joó Linda, Kalocsai-van Dorp Vera, Tóth-Csősz Orsolya és Orbán Hanna Regina alkotta női válogatottat Lettország 12-7-re győzte le. A magyarok 3/3-as mutatóval állnak, ennek ellenére még van esélyük a feljutásra.
A nőknél tíz csapat alkotja a B divízió mezőnyét, az első négy az elődöntőbe kerül, a döntősök pedig feljutnak az A divízióba. A magyar együttes 15 órától az osztrákokkal találkozik, csütörtökön a szlovákok, pénteken pedig a lengyelek következnek.
Eredmények, B divízió, csoportkör:
férfiak:
Belgium-Magyarország 9-2
később:
Magyarország-Spanyolország 19.00
nők:
Lettország-Magyarország 12-7
később:
Ausztria-Magyarország 15.00
(Forrás: MTI)
A Fóti Balázs, Ézsöl Gábor, Deák György, Varga Balázs összeállítású férficsapat 9-2-re kapott ki Belgiumtól, így egy győzelemmel és négy vereséggel áll, 19 órától pedig a spanyolok elleni mérkőzéssel zárja szereplését a tornán.A két nyolcas csoportból az elsők közvetlenül az elődöntőbe kerülnek, a második és a harmadik helyezettek pedig keresztbe játszanak egymással. Az A divízióba az első kettő kerül majd fel.

Hozzászólások