Minimális előnyének megőrzéséért utazik Mariborba a Paks

Csütörtökön a Maribor otthonában játssza a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának visszavágóját a Paksi FC, amelynek elsődleges célja az első mérkőzésen megszerzett egygólos előny megtartása lehet Szlovéniában.Bognár György vezetőedző elégedett lehetett csapata múlt csütörtöki teljesítményével, bár kiemelte, hogy az utolsó negyedórában csak a védekezésre futotta, mert a 16-szoros szlovén és egyszeres jugoszláv bajnok intenzíven támadott az egyenlítésért. Végül a Magyar Kupa-győztes az 1-0-s sikerrel megőrizte minimális előnyét, de a középpályás játéka egyelőre érezhetően gyengébb a tavalyi idényhez képest.

Ötvös Bence már a Ferencvárost, míg Mezei Szabolcs a délvidéki Topolyát erősíti, így a 35 esztendős Balogh Balázsnak több szerepet kell vállalnia a támadások segítésében, miként Windecker Józsefnek is. Utóbbi játékos számára nem idegen a támadó középpályás szerepköre, mert a tavalyi bajnoki évadban is kapott hasonló feladatot, sőt múlt csütörtökön is rendre fellépett a Tóth Barna, Haraszti Zsolt csatárduó mögé, amelynek eredményeként győztes gólt szerzett.

A zöld-fehérek vasárnap a Győr elleni 3-3-as döntetlennel kezdték a bajnoki szezont, de tekintettel a visszavágóra, Papp Kristóf, Tóth és Windecker csak egy-egy félidőt, míg Vécsei Bálint csupán 30 percet játszott, Balogh Balázs pedig pályára sem lépett. Vas Gábor megsérült, s egyelőre kérdéses, hogy játszhat-e Mariborban.

Ugyanakkor térdműtétje után Ádám Martin felépült, s bár már a paksi első mérkőzés idején is edzett, egészségi állapota mostanra lett százszázalékos. A szlovén bajnokságban már két fordulót rendeztek, a Maribor az első játéknapon hazai pályán 2-1-re kikapott a Celjétől, de vasárnap idegenben javított, és hasonló eredménnyel gyűjtötte be a három pontot a Domzale vendégeként.

Utóbbi mérkőzésen - a paksi első találkozóhoz hasonlóan - Komáromi György tagja volt a kezdőcsapatnak, az első félidő után azonban edzője lecserélte. A csütörtökön 20 órakor kezdődő visszavágót a Duna World élőben közvetíti.

A továbbjutó az andorrai Santa Coloma és az ukrán Polisszija Zsitomir párharc győztesével játszik a selejtező harmadik körében, az első mérkőzésen az andorrai együttes idegenben nyert 2-1-re.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com