Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C csoportban

Mitykó Veronika 220 kilogrammos összteljesítménnyel hetedikként végzett a 86 kg-os női kategória C csoportjában a súlyemelő-világbajnokság pénteki versenynapján, a kínai Ningpóban.Nagy Péter, a hazai szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Firmitas SE 26 esztendős versenyzője szakításban 101 kilóig jutott, míg lökésben 119 kilogrammal megjavította saját magyar csúcsát, amelyet február óta tartott 118 kilóval. Előbbi fogásnemi eredményével az ötödik, utóbbival pedig nyolcadik lett a 13 emelőt felvonultató mezőnyben, a végső helyezése azonban csak szombaton dől el, miután lezajlik a nevezések alapján a súlycsoport legerősebbjeit tömörítő A és B csoport versenye is. Ez együttesen még 25 súlyemelőt jelent.

A versenyzéshez sérülés miatt több hónapos kényszerpihenő után visszatért Mitykó fellépésével véget ért a háromfős magyar válogatott vb-szereplése. A legkönnyebb női kategóriában, a 49 kilósok között indult kecskeméti Árva Cintia összetettben a 10. lett, a tatabányai Fekécs Szilárd pedig, aki mindkét fogásnemben és összetettben is megjavította saját országos rekordjait, a teljes rangsorban 33.-ként zárt a férfiak 95 kilogrammos kategóriájában. A 23 esztendős Árvának 17, a 22 éves Fekécsnek 46 vetélytársa volt súlycsoportjában.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com