MLSZ: óriási az érdeklődés a válogatott mérkőzéseire

A szövetséghez érkezett előzetes megkeresések alapján óriási az érdeklődés a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzései iránt Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivőjének elmondása szerint.A szóvivő pénteken az M4 Sport Sporthíradójában emlékeztetett arra, hogy pénteken (ma) délelőtt indul a jegyértékesítés a nemzeti együttes harmadik fordulós, németek elleni hazai mérkőzésére, melyre a nyitónapon a szurkolói klub tagjai vásárolhatnak belépőt a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A Puskás Arénában június 11-én sorra kerülő találkozóra 5 és 20 ezer forint közötti áron árulják a jegyeket, ebből a szurkolói klub tagjai húsz százalék kedvezményt kapnak.
    

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese négy júniusi NL-meccséből kettőt játszik hazai pályán, ám a június 4-én esedékes Anglia elleni budapesti mérkőzést korábbi kihágások miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie az MLSZ-nek. "A jegyigénylésekben érezzük a felfokozott várakozást a szurkolók részéről. Én már nagyon sok barátot veszítettem az elmúlt napokban, mert rengetegen kerestek meg, hogy szerezzek jegyet erre, vagy arra a meccsre" - mondta tréfásan Sipos Jenő, érzékeltetve, hogy mennyire várják a drukkerek az NL első osztályának mérkőzéseit, melyeken a világ legjobbjai közé tartozó csapatok, a német, az angol és az olasz válogatottak lesznek a magyarok ellenfelei.
    

Idegenben szintén kétszer lép pályára az együttes, előbb június 7-én Cesenában az Európa-bajnok olaszok, majd június 14-én Wolverhamptonban az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként. A külföldi "túrákkal" kapcsolatban Sipos Jenő arra hívta fel a figyelmet, hogy az adott stadion befogadóképességének öt százalékára kap belépőt a magyar szövetség, mely hétfőn 10 órától teszi elérhetővé a jegyértékesítési oldalán keresztül az olaszországi összecsapásra érvényes vouchereket.
    

Sipos Jenő a műsorban a Bozsik Program keretein belül zajló McDonald's Fair Play Kupa szombati országos döntőjéről is beszélt, melynek Telkiben adnak otthont. "Szombaton az MLSZ edzőközpontjában ott lesz több száz gyerek az ország különböző régióiból és óvodás kortól a középiskolás gyerekekig bezárólag rúghatják a labdát azokon a pályákon, melyeken a felnőtt válogatott is edzeni szokott" - emelte ki a szóvivő, megemlítve, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben nem tudták megtartani az eseményt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com