Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság
Molnár Attila, a 400 méteres síkfutás országos csúcstartója szerint az eredményei azt jelzik, hogy jól kezdte az évet, amelyben számára a márciusi fedettpályás Európa-bajnokság "lesz a csúcs".
A Ferencváros 23 éves futója a klubja honlapjának adott interjúban elárulta, hogy nehéz időszak áll mögötte, mivel tavaly az olimpia előtt elveszítette az édesapját.
"Akkor és ott elképzelni sem tudtam, hogyan tovább. Most azt mondom, túl vagyok rajta. Már amennyire ezen túlteheti magát 23 évesen az ember... Magamban úgy fogalmaztam meg, már nem 15 millió magyarért, hanem eggyel kevesebbért futok" - mondta Molnár, aki azt is kiemelte, a hihetetlenül összetartó családjának köszönheti, hogy mára mentálisan rendben van.
Ezt jól bizonyítja, hogy a 2025-ös évet két országos csúccsal indította, előbb Belgrádban, majd Ostravában, utóbbi viadalon pedig 45.08 másodperces eredményével három századra megközelítette az Európa-csúcsot, és a világ idei legjobbját érte el. Remek eredményei ellenére Molnár nem szeretne nagy célokat megfogalmazni a sportsajtónak.
"Azt érzem, ha ezeket a csapokat kinyitom, leeresztem a 'nagy tartályt', és elmondok mindent, akkor elveszítem a fókuszt. Azt szeretném, ha ezt a márciusi Eb-t mindenki nagyon várná. Az lesz a csúcs, és a világbajnokság. Most még csak annyit tudnék mondani, hogy az eredmény nem rossz, és jó a kezdet, de ez még csak ennyi. Nekem az is motiváció, hogy úgy akarok futni az Eb-n, hogy hívjanak és keressenek az újságírók is. Ez teljesítményre sarkall" - hangsúlyozta a zöld-fehérek sprintere, aki azt is elárulta, hogy csütörtökön édesanyja mellett Rasovszky Kristóffal, Betlehem Dáviddal és Fábián Bettinával szurkol majd a helyszínen a Ferencváros labdarúgócsapatának a Viktoria Plzen elleni Európa-liga találkozón.
Viccesen azt is megjegyezte, ha betennék a jobbszélre, ott biztosan nem érné utol senki a pályán.
(Forrás: MTI)
![](/wp-content/uploads/2025/02/Moln%C3%A1r_Attila.jpg)

Hozzászólások