Montenegrói válogatott csatárt igazolt az MTK

Darko Nikaccsal, a montenegrói válogatott csatárával erősített az MTK Budapest labdarúgócsapata.

Az eddig a Buducnost Podgoricában szereplő 25 éves támadó 2018 végéig kötelezte el magát az OTP Bank Ligában ötödik helyen álló kék-fehérekhez.

darko-nikac

A háromszoros válogatott Darko Nikac a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy korábban játszott már Indiában is, majd a Podgoricához való visszatérése után most azért választotta Magyarországot, mert innen jobb lehetőséget lát arra, hogy később egy nevesebb európai klubhoz kerüljön.

László Csaba, az MTK vezetőedzője kifejtette, hogy az ősszel 15 mérkőzésen 10 gólos Nikacot már négy hónapja figyelték.

"Azért döntöttünk a szerződtetése mellett, mert ő egy fejjel is veszélyes csatár, aki a tizenhatoson belül gyorsan tud jó döntéseket hozni" - jelentette ki László Csaba, majd hozzátette: a montenegrói támadóval erősödhet az MTK támadójátéka és vele a csapat többféle taktikai elemet tud majd alkalmazni, mint eddig.

A kék-fehérek vezetőedzője az MTK felkészüléséről annyit mondott, hogy jelenleg mindenki egészséges a keretből, amelyből a télen egyedül Szatmári Lóránd távozott.

A szakember tájékoztatása szerint csapata január 24-én Törökországba utazik edzőtáborozni, ahol a német másodosztályú Arminia Bielefeddel, valamint két élvonalbeli együttessel, a román Craiovával és a cseh Jichlavával mérkőzik meg.

A hazatérés után a Mezőkövesd ellen játssza a bajnoki rajt elleni utolsó felkészülési találkozóját az MTK, amelynél továbbra is az első hatba kerülés a cél.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com