Mostantól férfiak is versenyezhetnek műúszásban

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) rendkívüli kongresszusán szombaton elfogadták azt a szabálymódosítást, amely szerint a jövőben férfiak is versenyezhetnek műúszásban.

műúszás

A magyar szövetség beszámolója szerint a jövő szerdán kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Dohában tartott ülésen több szabályváltozásról döntött a FINA, melyek közül a legradikálisabb a szinkronúszást érinti: már jövőre, a kazanyi világbajnokságon megrendezik a vegyes párosok versenyét, amelyben egy-egy férfi és nő adhat elő egy számot.

A tervek szerint szinkronúszásról művészeti úszásra keresztelik át a sportágat és az is egyre bizonyosabbnak látszik, hogy 2021-ben, amikor Budapesten lesz a világbajnokság, már csapatban is helyet kapnak a férfiak, akiknek a testi ereje még látványosabb dobásokat tesz majd lehetővé. Korábban több magas rangú vezető hallani sem akart a férfiak bekapcsolódásáról a szinkronúszásban, így a változás oka elsősorban az, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nemek egyenlőségét hirdeti ott is, ahol eddig kizárólag hölgyek versenyezhettek.

Szintén lesz vegyes páros viadal műugrásban, illetve hivatalosan is felvették a FINA-szakágak sorába - hatodikként - az óriástoronyugrást.
Az úszóknál hivatalossá tették a hátúszók rajtját megkönnyítő eszköz használatát, azaz ezentúl nem az olykor csúszósnak bizonyuló falon tarthatják a lábukat a versenyzők, hanem egy, a rajtkőhöz erősített, s a vízbe merülő fémkaron. A 800 és 1500 méteres gyorsúszásban engedélyezték az elektronikus hossz-számlálók használatát, illetve - a magyar FINA-alelnök, Gyárfás Tamás javaslatát elfogadva - nem csak 50, de 25 méteres medencékben is elérhetők junior világrekordok.
Vízilabdában nem véglegesítették a tesztelt pályarövidítést és labdaméret-csökkentést, így egyetlen lényeges módosítás született: ha bármilyen okból egy csapatnak elfogynának a mezőnyjátékosai, a cserekapus játékosként részt vehet a mérkőzésen.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com