MTÜ: multifunkcionális lesz a Puskás Aréna

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Könnyid László azt mondta, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező turisták száma szeptemberben 14-21 százalékkal nőtt, a stadionban rendezendő sportesemények, koncertek pedig még több látogatót vonzanak majd a környező országokból.

    
A Puskás Aréna a vallásturizmusnak is óriási lehetőség, hiszen a 2020-as eucharisztikus világkongresszus nyitó szentmiséjét is ott tartják majd. Emellett a létesítmény 1500 fő befogadására alkalmas konferenciahelyszínére olyan vendégeket várnak, akik 50-80 százalékkal többet költenek, mint a szabadidős motivációjú látogatók - tette hozzá.
    

Beszélt arról is, hogy idén az első tíz hónapban 10 millió vendéget szolgált ki az ország. Jelentős növekedés tapasztalható többek között a Romániából, az Egyesült Királyságból, Amerikából érkezők számában. A magyar turizmus fele azonban belföldi. Szeptemberben több mint 70, az év első kilenc hónapjában mintegy 40 százalékkal nőttek a SZÉP-kártyás fizetések - tudatta Könnyid László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com