MÚSZ: visszahívják a szövetségi kapitányokat, Sós Csaba veszi át a feladatot

Bienerth Gusztáv, a MÚSZ január 8-án megválasztott új elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az átalakítás értelmében a mindenkori edzőbizottság vezetője - aki jelenleg Sós Csaba - látja majd el a kapitányi feladatokat.

A felnőtteknél Hargitay András, az utánpótlás válogatottnál Petrov Iván, a nyíltvízi szakágban pedig Gellért Gábor megbízatása szűnik meg ezzel. "Harmincéves korom óta vágyom arra, hogy eljöjjön ez a nap.



Az úszás minden ágát műveltem, versenyzőként, edzőként, tanárként. Természetesen a világbajnokság most alapvetően meghatározza a teendőinket, de hosszabb távra tervezünk" - mondta Sós Csaba, aki jövőbeli válogatási elveiről szólva kijelentette: mindig a két legjobb A-szintest fogja javasolni a válogatottba, és miután kialakult a keret, abból kikerülni nem lehet, így a kerettagok azután már kizárólag az adott versenyre tudnak koncentrálni. Hozzátette: a júliusi, hazai világbajnokságra az áprilisi országos bajnokság végéig lehet szintet úszni.

Bienerth Gusztáv megjegyezte, az elnökségben kettővel kevesebben vannak, ugyanis Kiss László és Sass Katalin azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Újságírói kérdésre az elnök elmondta: a korábbi szövetségi kapitány Kiss nem indokolta döntését. Hozzátette: szintén távozott a főtitkár, Szántó Éva, aki a nyári vizes világbajnokság szervezőbizottságában betöltött ügyvezetői posztjának ellátására szeretne koncentrálni.
Az elnökségi ülésről szólva Bienerth Gusztáv kifejtette, meghatározták az idei prioritásokat, amelyek a következők: az alapszabály módosításának előkészítése, a szolgáltató szövetség létrehozása, a belső kommunikáció és az átláthatóság javítása, a vizes vb-vel kapcsolatos feladatok, illetve a 2024-ig terjedő szakmai stratégia elkészítése.

A sajtótájékoztatón az elnök bejelentette, hogy április 30-án rendezik a szervezet éves rendes közgyűlését, amelyen új elnökségi tagokat, illetve főtitkárt választanak, októberben pedig rendkívüli közgyűlésre kerül sor, ahol értékelik a világbajnokságot, és várhatóan elfogadják a 2024-ig szóló szakmai tervet.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com