Nadal és Djokovic a favorit, elmarad a címvédés a nőknél

A címvédő Rafael Nadal és a világelső Novak Djokovic számít favoritnak a férfiaknál, míg a nőknél Simona Halep a legesélyesebb a vasárnap kezdődő - és a koronavírus-járvány miatt májusról áthelyezett - 124. francia nyílt teniszbajnokságon.A 19 Grand Slam-serleggel rendelkező spanyol sztár tavaly egyedülálló bravúrként 12. diadalát aratta Párizsban. Az idei, pandémia miatt lerövidült salakszezonja ezzel együtt nem lett olyan fényes, mint a korábbiak: a US Opent címvédő létére kihagyta a tengerentúli járványhelyzet miatt, Rómában pedig meglepetésre kikapott a negyeddöntőben az argentin Diego Schwartzmantól. Így 16 év után először bizonytalanná vált, hogy trófeával zárja-e a salakszezont. A borítás 34 éves királya ezzel együtt elképesztő, 93/2-es győzelmi mutatóval büszkélkedhet a Roland Garroson.

    
A négyszeres döntős és 2016-os bajnok Djokovic ugyanakkor remek idényt tud maga mögött, januárban Ausztráliában megszerezte 17. GS-serlegét, az augusztusi újraindulást követően pedig megnyerte a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás és a római salakos viadalt. Közben a US Openről fegyelmi vétség miatt kizárták, így - mivel a leléptetés vereségnek számít - 31/1-es mérleggel büszkélkedhet az idén.
    

A 20-szoros GS-bajnok Roger Federer februári térdműtétje után csak jövőre tér vissza, míg a szintén svájci Stan Wawrinka - a Garros 2015-ös győztese - hosszú ideje formán kívül van, és 2017-ben nyert legutóbb tornát. Az esélyesek közé tartozik ugyanakkor a kétszeres döntős osztrák Dominic Thiem, aki nemrég a US Open megnyerésével tette fel a koronát eddigi pályafutására. A világranglistán hetedik, New Yorkban döntős német Alexander Zverev, az ATP-világbajnoki címvédő görög Sztefanosz Cicipasz és az orosz Danyiil Medvegyev ugyancsak messzire juthat a Garroson. Utóbbi Fucsovics Márton ellen kezd a nyitókörben, míg Balázs Attila jóval szerencsésebb volt a csütörtöki sorsoláson, mert a világranglistán mögötte álló japán Ucsijama Jaszutaka lesz az ellenfele a nyitókörben.
    

A nőknél nagy hiányzónak számít a címvédő és világelső ausztrál Ashleigh Barty, a friss US Open-bajnok japán Oszaka Naomi és az amerikai Grand Slam-tornán tavaly győztes kanadai Bianca Andreescu. A távollétükben Simona Halep a favorit, Párizs 2018-as bajnokának formájáról sokat elárul, hogy legutóbb az Australian Openen kapott ki, azóta Dubajban, majd az újraindulást követően Prágában és Rómában sem talált legyőzőre.
    

A nőknél a 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams 2017 óta hasztalanul hajszolja a rekordbeállítást jelentő 24. GS-serlegét. A 38 éves sztár az elődöntőig menetelt a US Openen, majd Achilles-ín-sérülés miatt visszalépett a római tornától, így idén még nem vívott tétmeccset salakon. Babos Tímea szintén alanyi jogon főtáblás a Roland Garroson, első riválisa pedig a román Ana Bogdan lesz. Rajta kívül még Gálfi Dalmának van esélye a 128-as főtáblára jutni, amennyiben a selejtező utolsó körében legyőzi az amerikai Varvara Lepchenkót.
    

Tavaly Fucsovics ötszettes, drámai csatában kapott ki Diego Schwartzmantól, míg Babos ugyancsak a nyitókörben búcsúzott, majd párosban a bajnoki címmel "vigasztalódott" a francia Kristina Mladenovic oldalán. Balázs Attila első főtáblás mérkőzésére készülhet a párizsi salakon. A szervezők napi 5000 nézőt szerettek volna beengedni a létesítménybe, de a francia miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint ennek csak az ötöde lehet a lelátókon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com