Nagy Norbert ezüstérmes a 4-es kategóriában
Ötödikként végzett Nagy Norbert az autós hegyi Európa-bajnokság horvátországi Buzetben rendezett idényzáró futamán, ezzel a pontszerzéssel pedig bebiztosította az összetettbeli ezüstérmét a 4-es kategóriában.
"Ez a hétvége már a felszabadult versenyzésről szólt. Apróbb technikai nehézségektől eltekintve nagyon jó hangulatú zárása volt az idénynek, ami biztató alap a jövő évre" - mondta csapatának közleményében a harmincéves versenyző.
Nagy Norbert a téli szünetben váltott kategóriát a hegyi Eb-n, az ebből adódó beállítási és műszaki feladatokkal meg kellett küzdenie neki és a csapatának is.
"Az év elején sokat kísérleteztünk, hogy megtaláljuk az optimális egyensúlyt a motorerő és a futómű között. Versenyről versenyre fejlődtünk, és ennek köszönhetően az idény végére stabil dobogósok lettünk. Ez a projekt a magyar találékonyság igazi példája: ha szakmai vagy technikai segítségre volt szükségünk, mindig akadt valaki, aki mellénk állt" - nyilatkozott Nagy Norbert.
A közlemény szerint a csapat tovább fejleszti a versenyautót, a következő szezon pedig áprilisban rajtol.
(Forrás: MTI)
"Ez a hétvége már a felszabadult versenyzésről szólt. Apróbb technikai nehézségektől eltekintve nagyon jó hangulatú zárása volt az idénynek, ami biztató alap a jövő évre" - mondta csapatának közleményében a harmincéves versenyző.Nagy Norbert a téli szünetben váltott kategóriát a hegyi Eb-n, az ebből adódó beállítási és műszaki feladatokkal meg kellett küzdenie neki és a csapatának is.

Hozzászólások