Nagyváradon szerepel a rájátszásban a magyar csapat

Nagyváradon vívja a románok elleni idegenbeli mérkőzését a magyar válogatott a női tenisz Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásában. A párharc győztese jut a jövő évi selejtezőbe.A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a Babos Csaba irányította csapat - amely áprilisban az euroafrikai zóna I-es csoportjában szerepelt Antalyában, és mind az öt mérkőzését megnyerte - november 11-én és 12-én fedett, kemény borítású pályán csap össze a román együttessel.
    

A szövetség közösségi oldala kiemeli: a románok három legjobb játékosa közül ketten biztosan nem lesznek ott a nagyváradi mérkőzésen, ugyanis Simona Halep (9. a világranglistán) és Sorana Cirstea (39.) sem versenyez már idén. Ezzel szemben Babos Csaba jelen állás szerint minden játékosára számíthat. Románia ellen 1/8 a magyarok mérlege, legutóbb 2014-ben találkozott velük a válogatott, akkor 2-1-re a románok győztek. Az egyetlen magyar siker 1993-ban született.
    

Babos Csaba október közepén hirdet keretet, a párharc győztese jövőre részt vehet a Billie Jean King Kupa döntőjének selejtezőjében, a vesztes fél 2023-ban is az euro-afrikai zóna I-es csoportjában versenyez. A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed Kupa döntőjében a világ legjobb válogatottjai szerepelnek. A címvédő Oroszországot, valamint Fehéroroszországot az ukrajnai háború miatt idén kizárták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com